Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

Van egy szava, mint Vlaszáknak a gyűlésen. Nem annyira a tudományáról, mint illendő térfogatáról emlegették Halason Vlaszák Sándor városi végrehajtót. E térf ogatos férfiú nem nagy felértékelésére jellemző az alábbi anekdota:

Végrehajtó útjában egy lovas kocsiján hajt a városból kifelé, amikor a szakállszárító pádon lebzselő selyemparasztok közül megszólal az egyik Pázsith (a József):-Nini!hátezmegegylovaskocsinjár?!- Ekkora tudományú embert egy ló is elbír - mondotta Babó János városatya.

Egyszer, amikor közmunka kérdéseket feszegettek egy városi közgyűlésen, szokatlanul bár, Vlaszák is szólásra jelentkezett. Szavait így kezdte:- Neköm is vóna egy szavam Urak!- Halljuk, halljuk - hangzott mindenfelől.- Nem májusba köllene ám a közmunkákat végeztetni, hanem decemberbe, mikó má a Jézus Krisztus kiflaszterozza az utakat!- De akkó nem mén ám bele a fődbe a paraszt ásója! - kiáltotta az egyik városatya.- Pardon, urak! ... Erre mög nem is gondótam! Válaszolt Vlaszák, aztán szép csendesen leült. Szavait erős mosollyal fogadták s közmondása is lett Halason: Van egy szavam, mint Vlaszáknak a gyűlésen! (B.B. és V.F.)

Beléesett a fene, mint a Gyalai bográcsába! A Sárga nevű zsidók kocsisa volt a XIX. század utolsó harmadában Gyalai Sándor. Olyan csupa erő, izmos ember abban az időben nem élt a városban. Többnyire gabonaneműket fuvarozott az állomásra, de hideg téli időben is pakfont gombos kismándliban, felgyűrt ingujjakkal. Vérpiros ember volt, de szerette is a jót, kivált ha a bográcsban maga főzhette a paprikákkal jól felharagított húsféléket. Egyszer azonban megjárta. Kilyukadt a bogrács feneke s a félig főtt hús jórésze kárbaveszett.- Mi történt Sándor?! Kérdezték tőle Sárga Icig és társai.- Beléesett a fene a bográcsomba! - felelte Gyalai.

Azóta, ha valakit főzés közben, vagy más alkalommal ilyenszerű baleset ér, rámondják, hogy: Beléesett a fene, mint a Gyalai bográcsába! (M.S.)

Feledékeny, mint az Imrő István lova. Amikor Imrő István gazda eladta a lovát a halasi vásárban, azt kérdezi tőle a vevő: - Most már úgyis mindegy, kifizettem az árát, de mondja mög kigyelmed, van-e valami hibája ennek a gebének a rosszaságon kívül!?

A kérdésre így válaszolt Imrő István: - Fára nem mászik ez (híd), kendör közt nem szeret járni (kenderhámban), mög feledéköny (ostor kell neki)!

Szél Sándor - a vevő - megértett mindent. A közelben álló embereknek legjobban a feledékenység tetszett, s azóta a letelelt, s abrakot nem ismerő, húzni nem akaró, kocogni nem szerető lóra szokták máig is mondani: Feledéköny, mint az Imrő István lova. (Mu.I.)

264