Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

Miskolczi és Csicsvai

Tréfás, bohém ember volt Miskolczi Kerekes László tanácsbeli, gazdálkodó, ki a tollat is jól forgatta, csakúgy mint ősei, kiknek egyike a XIX. században újság- íróskodott Bécsben. Utolsó betegségében, mielőtt ideértek volna érte a „mennyei szekeresek", végrendelkezni óhajtott. Magához kérette a kebelbarátját, Csicsvai Vasas Andrást, a későbbi márfai lelkészt a tanúkkal. A végrendelet bevezető sorai után mondanivalóit rímekbe öltöztette, ilyen-formán:

Elébb is meghagyom, miképp temessenek:

Négy szép hajadonnal majd kivitessenek,

De elébb egy szép szűz énnékem sírt ásson,

Nehogy lóbőrökkel száradjak padláson

Itt a végrendelkező szava elállt, egyet szusszantott és csöndesen kimúlt.

A szintén tréfás végrendeletíró a felébe maradt végrendeletre az alábbi sorokat jegyezte és mutatta be a tanács 1851. évi aug. 16-i ülésében:

A halálnak mérge Által lelke kérge,

Kerekes Lászlónak,

Mint egy kimúlt lónak,

Elhervadt, elaszott,

Mert sokat vadászott.

Mint egy bizonyságok:

Bika tök virágok Nyílnak sírja felett,

Mikor lesz kikelet.

Rendnek muszáj lenni

így gondolta ezt Gaál Gábor kapitány is. Ki is adta a parancsot, hogy az úton, sarkon álldogálni tilos. Egy este gondolatba mélyedve ballag hazafelé. Mikor a háza sarkánál befordul, majdhogy össze nem ütközik az ott álldogáló Gyalai Sándorral, a város egyik legerősebb emberével. A találkozást így adta elő Gyalai:- Alighogy mellém ért a kapitány úr, se szó, se beszéd, vág ám úgy pofon, hogy a léckerítést kidütöttem!... Nem láttam én se eget, se földet, a világ mögkeve- rödött velem, s ahelyött, hogy elszaladtam volna, nekiszaladtam. ... Akkor mög balrul! Mintha az Istennyila csapott volta le! ... Még akkor is a Gál kút tövében üldögéltem, mikor a kapitány úr a vacsorához ült. Ennek már jó húsz esztendeje, de azóta se álltam utcasarkon.5 ’

86