Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

csak úgy ontották a halakat, halcsíkokat. Egy kis fáradtság árán ingyen is hozzá juthatott akárki, úgyszólván naponként. így volt ez az egész Kiskunságon.

Mint a város levéltárában megtaláljuk, 1766-ban a halászás módját már szabályozta a Tanács. 1802-ben a Tanács a tavakba halakat szerzett. 1811-ben rostával apró halak fogását pálca vagy pénzbüntetés terhe alatt tilalmazta a város.3 7

1818-ból a város levéltárában az alábbiakat olvashatjuk: „A halászat gyakorlásában az a visszaélés tapasztaltatik, hogy némelyek meg nem elégedvén azzal, hogy saját szükségekre szabadon halászhattak, annyi halat fogtak rakásra, hogy azt a piacon is széltire árulták. Hogy tehát ezen kíméletlen visszaélésnek nyaka szakadjon, ezentúl a Nagytónak akármely részibe való halászat tilalmas lészen."3 8

Szabó Csíkmák István kishalásztól 1930-ban, majd 1940-ben ezeket az adatokat hallottuk: „A kishalászok a tanyavilágban egy-egy gazdánál varsákkal dolgoztak, éjjelenként. A kereset feles volt. A halasi kishalászok a babonaféléknek nemigen hittek, de egy-egy időszak kezdetén az első halat, amit foghattak - ha kicsi volt, ha nagy visszadobták a vízbe, hogy a továbbiakban szerencséjük legyen a fogásokhoz. Én is így cselekedtem.

Az időjóslásban gyakorlott volt a halász. Ha Jégtörő Mátyás napján szép, csendes idő volt, jó tavaszi halászatokat remélt. Ha a halak sűrűn felugrottak a víz színére, s utána csobbant, ekkor már tudtuk, hogy időváltozás lesz, de akkor már készen is álltunk a halászatra, a nagy hálóval kerítettünk. A hal az időváltozást 24 órával előbb már megérezte. A keszeg a legfentebb járó hal és nagyon falánk. Időváltozás előtt csaknem a víz színén jár. így a keszeg volt a legjobb időjelzőnk. A hold változásai is befolyásolták a halászat menetét. Fogytával mindig kevesebb halat fogtunk, mint már a 3-4. negyedben. Ahogy nőtt a hold, úgy erősödött a fogás.

Később Fehértón halászgattam hatodmagammal, majd a városi nádasokat béreltem ki, de azok lassan elsekélyesedtek. így adtam a fejemet a csíkászatra.

Már kishalász koromban elhatároztam, hogy ha a halászatból kiszorulok, csíkászkodni fogok. A csíkászkodást idejében megtanultam. 1931-ben, december utóján az első próbát meg is tettem, mégpedig pénteki napon, mivel az életemben ahhoz volt csak szerencsém, amihez pénteken kezdtem. Nagyon kemény, havas tél volt. Kedvezett is a szerencse, de csak apránként. 1936-ban egy éjjel azonban négyszeri fordulásra 3 mázsa csíkot szedtem ki a négy kasból. A csík egy-egy helyen nem engedi befagyni a jeget, ha pedig már befagyott, a hátával addig dörzsöli, amíg a jég el nem kopik. Ez csapatosan sikerülni is szokott nekik. A csík akkor megy össze, rakásra, ha a lék befagy. Ha a csíkász egymás közelében sok léket vág, akkor a csík nem megy össze egy csomóba, mert több helyen kap levegőt. A csíkokat kantával vittük a feleségemmel a piarcra. Hat-hét kantával eladtunk a piarcon. A házhoz is jöttek érte. Subában a havon a csíkvarsák közelében háltam többször, hogy meg ne dézsmálhassák. A csíkásznak is van ellensége, az orvhalász, aki - ha léket talál - egy karos kosarat a lékbe merítve halász. Ha a csíkok fürdés közben a jeget a hátukkal elnyalják (néha szobanagyságú helyen is),

66