Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
egyenesen a parancsnokság elé, hol útjáról, meg a szerb ezredes fejével beszámolt.- Ugyan, hogy merészelt kend ilyent tenni? - kérdi tőle az egyik honvédtiszt.- Hát mondok, ha már átmöntem szétnízni, legalább hozok egy kis jelenségöt is. - válaszolta Révész. Négy szál kardon megemelték, s tizedessé léptették elő. A Közép-Tisza mentén, Damjanich táborában egyszer patrulba küldték. Lova olyan kemény szájú volt, hogy nem bírt vele. Egyszer csak nekiment gazdástól a német lovastábornak. Mikor látta, hogy nem bír a lovával, megcsinálta a huszáros hétvágást, s a lovát addig szúrta, szorította, hogy szerencsésen átvergődött az egész német táboron. A németek nem bántották, azt hitték, hogy bolond. Visszafelé megint a lóra bízta a kurázsit. A német divizonárius nem engedte, hogy katonái útját állják.- Eresszétek! Nem szabad bántani! Majd én megmutatom, hogy kell egy magyar huszárt levágni! Révész most sem hagyta magát. Az összecsapásnál az első vágásra megsebezte a német tábornok jobb karját, aztán jól megkardlapozta, de az életének kegyelmezett. Azzal, mint aki dolgát jól végezte, hazaugratott. Egy hét múlva levél érkezett a magyar táborba Damjanichhoz, hogy azt a vitéz magyar huszárt, úgy ahogy volt, azon a lovon, abban a ruhában, fegyveresen, küldjék át a német táborba, mert a német tábornok látni akarja, sőt meg is jutalmazza, amiért az életének megkegyelmezett. Bár ellenezték, átment Révész, s jelentkezett a generálisnál, németül. Kapott is 1000 forint jutalmat, s még hozzá meg is emeltette a tábornok:- Látjátok, ilyen hős, dicső a magyar huszár! Az ellenség táborán egyedül át mert törni! Ti egyszerre százan se mernétek ilyent megtenni! - mondotta katonáinak a német tábornok. Damjanich serege Jászladány körül táborozott. A dandár, melyben Révész szolgált, szorult helyzetbe került. Révész kapitánya ekkor Vári Szabó István halasi ügyvéd, a későbbi polgármester volt. Este lett, mikor a Zagyva vizén átértek. Damjanich egybegyűjtvén a sereget megkérdezte, hogy ki lesz az a bátor honvéd, aki a vízen átúszva a németek hadállását és erejét kikémleli. A nehéz feladatra Révész vállalkozott. Ekkor azt mondta neki Damjanich:- Úgy gondolja ám kegyelmed Révész, hogy előtte a mennykő, hátamegett az istennyila!... A folyónál levetkőzött, átúszott, s a túlsó parton egy híd mellett álruhába öltözött és megszárítkozott. A német patrulok ott érték, s rákiáltottak, hogy: Tisztuljon kend innen befelé az osztrák táborba! Úgy is cselekedett. Három napot töltött a német táborban, kikémlelte, hogy milyen erővel vannak, merre lehet őket hát- bakapni.- No Pista, be csak begyüttél valahogy, hanem ki hogy mégy innen? - sóhajtozott magában. Fel s alá járt a tábor szélén, egyszercsak szerencsésen meglépett. Mikor a folyóba vetette magát, már lőttek rá a németek, de a víz alá bukva megmenekült, mert híres úszó volt. A magyar táborba érve jelentkezett Damja- nichnál. Jelentése alapján másnap támadott a magyar sereg, s fényes győzelmet 41