Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
3. Az utolsó verbuválások Mialatt az élet szárazmalmának orsóit pörgette lefelé az idő kereke, azt vették észre nagyapáink, hogy megint hátuk mögé került néhány örömmel és búval megrakott esztendő. Az 1860-as évek elején a város pipázó öreg urai, ott a „szakállszárító pádon", a városháza zöldre festett kapujában üldögélve hasogatták a hajszálakat, vitatták a közélet s a város nagy problémáit: Annyi a betyár s félkézkal- márkodó ember, hogy a személy- és vagyonbiztonság már a semmivel egyenlő. Nem lehet miattuk a pusztákon a nemrégiben kimért új tagbirtokokat meg- szállani, nem lehet építkezni. A gazdák is sokat torzsalkodtak egymás között, hogy régi földjeiknek akasszák-e az ekét, vagy az általános határrendezés és tagosítás rendén kimutatott földjeiket munkálják? Egyik így, a másik amúgy cselekedett. A két okon a munka jobbadán maradt, s az emberek egyre sűrűbben látogatták a kocsmákat. Ott találkozhattak a munkától iszonyodók, a mások vagyonát tékozlók kisebb-nagyobb csapatával. Keresniök kellett azok barátságát. Jó áldomásért, sok szép csikó meg más ellábított jószág megkerült. A kocsmákban sok mindent ki lehetett fülelni, de az egymás közötti nézeteltéréseket is ott lehetett könnyebben elintézni, leginkább botokkal és vérrel. Ilyeténképpen álltak a dolgok az 1860-as évek eleján, amikor a sokáig katonáskodott Hatházi Sándor, mint verbunkos őrmester két huszárjával városunkban megjelent. Sándor bátyámnak (közeli atyámfiának) is itt ringatták bölcsőjét. Mint elbeszélte, 1852-ben sorozták, s 3 évet Lengyelországban, az 1-ső számú császárhuszár ezrednél szolgált. Összesen 12 esztendőt 3 hónapot meg 6 napot töltött, 7 császár birodalmában, idegenországi svadronoknál. Széles atyafisága, nagy ismeretsége és megbízhatósága miatt őt szemelték ki arra, hogy városunkban katonákat verbuváljon „Miksa császárnak" Mexikóba. Ott akartak új birodalmat szerezni a számára. Már előbb, az osztrák-olasz-francia háború idején is verbuvált a Kiskunság felső helységeiben. Még Garibaldi seregében is küzdött az olasz nép szabadságáért, függetlenségéért. A Lombardiában történt harcokról ilyeneket regélt: „Bőrhídon mentünk át a Pó folyón, ... Egy szőr Vécsey főhadnagyunk „fórpatróba" keresött huszárokat. Imre öcsémmel elsőnek jelöntköztünk. A jelöntközőket sorba állította a kapitányunk:- Tudjátok-e, milyen veszélyes feladat vár rátok? - kérdözi a kapitány. Csak írmagul jöhet vissza valaki! Ekkor előállt az öcsém, hogy engömet hagyjanak ki, ne vesszünk oda mindketten. Kérésit teljesítötték volna, de én nem engedtem. Együtt akartam élni, vagy halni a testvérömmel. Elől mönt egy dragonyos század egy kapitánnyal, de azok elvéröztek. Mi követköztünk. Nagy Czirok Gerzson huszár- őrmestör forgatta legelői a kardot. Delamont hadnagy elesött az első összecsapáskor. Vécsey főhadnagy legkedvesebb barátja -, ki e fölötti bánatában, mikor a hírt mögtudta, - agyonlőtte magát. Oroszlánmódra rohantunk az ellenségre. Utat 248
