Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

is nyitottunk. Még se bírtunk a túlerővel. Visszaszorítottak bennünket. Nagy Czirok Gerzson szívit puskagolyó érte, lefordult a lováról. Másnap temettük el. Igön sajnáltam Czirok Gerzsont, az ezred legjobb lovasát. Halála előtt pár héttel - fogadásbul egy komisz lóval leugratott az emeletrül. A ló térdre esött: más hiba nem történt. Halálárul így értesítöttem a szülőket: „Nagy Czirok Gerzson huszárőrmester nyugszik „cidrusfák" árnyékában. Hatházi Sándor m. k."

A város elöljárói szívesen fogadták, huszárjaival együtt. Zászlót adtak a kezükbe, s az akkoriban alakult trombitás magyar bandát rendelték melléjük; további támogatásukról is biztosították. Zászló alatt, zeneszóval indultak először is a ref. templom melletti térre, majd onnan a Sűrűtabán felé, a mélykúti úton a Békás kocsma irányában. A bámészkodók hada, különösen a fiatalság mindjárt százával sorakozott fel mögéjük s a gyermekhad is gyűrődött utánuk. Sándor bátyám járt elől a huszárjaival, s a zeneszóra szólótáncot lejtettek, verbunkos táncfigurákkal. A verbuválok igen jó kiállású, jó hangú és jó táncosok voltak valamennyien. Az őrmester vastag nagy bajuszával közfeltűnést keltett.

A kocsma udvarába tértek be, hol annak közepén a zászlót földbe szúrták, majd asztalokat, székeket hozattak a zászló mellé; az asztalokat megrakták vérsűrítő jó borokkal, nyakukba aggatott kulacsaikat is megtöltették, aztán nyájas, szép szavakban szólt a tömeghez az őrmester, hogy mi célból jöttek, s miért kellenek most újoncok. Elsorolta, hogy akik leparoláznak, parolapénzt kapnak, s hogy nem kell sokáig szolgáljanak; amikor a hadjáratnak vége lesz, mindenkit hazabo- csátanak; mily szép és dicső dolog katonának lenni; hogy a kunok, a mi dicső eleink voltak mindezideig a királyi szék legnagyobb, leghűségesebb támaszai. Az összegyűltek - kik ekkorra sok százan voltak -, megéljenezték, ő pedig az eddigi induló és hazafias dalok után táncnótára zendítettek. Huszárjaival ő is táncba indult, ami mindenkinek nagyon tetszett. A város szépei, mint Suba Julis, Birgés Panni, Pólya Zsófi, Török Mári, Turzó Zsuzsi is lélekből táncoltak a sarkantyús legényekkel. A verbunkosok hamar elengedték táncosaikat s a telt asztalra rakott fapoharakat megöntve kínálgatták a legényeket, kik örömmel nyelték az ajándék borokat. Közben a verbunkosok alaposan megvigyázták a legdélcegebb legényeket, nézegették, hogy melyik szeméből mit lehet kiolvasni.

Az őrmester hasonnevű fia (volt városi rendőr) 1930-ban a továbbiakról ilyenformán beszélt: „A káplár egy szép hazafias nótába csapott, melynek elhangzása után legelőbb is két, házas ember, Martinyi József tollnok és Révész István ácsmester, volt 48-as főhadnagy csapott fel, mire áldomás következett. Akik a legények közül a kínálkozások után indultak a teli poharak felé, a leányok közül többen is húzták volna őket visszafelé."- Ne mönjetök, mert behúznak!- Embör vagyok én, ki parancsol neköm! - mondották ilyenkor a legények.

Akadtak a lányok között olyanok is, akik bíztatták őket.- Mutasd mög már Pistikám, hogy te is legény vagy a talpadon! Szép élet a katonaélet. Te lönnél ám jó katonának!

249