Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
tót, s minden pálcaütés után leköpte a „prófuc" csizmáját, s kiabálta a bíró felé: - Miért tart a város ilyen semmiházi embereket, akik még erre a mesterségre sem alkalmasak! A rabok között voltak olyanok, akik az ítélet értelmében minden hónapban vagy negyedévben kikapták az „ángáriát" (25 botot). Feloldozás után az illetőnek a főbíró „szívességét" illett megköszönnie. Hágó János azonban így péntyegett: - Hát az istentöknek megköszönném-é ezt a tetves tizenötöt!? Kaptam én má Félegyházán ulyan huszonötöt, hogy ötvennek is beillött vóna! Gyakran használatba vett büntetőeszköz volt még az ún. „hegedű", mely kétfelé nyílott. Mikor az elitéit nyakába akasztották s a két kezét is a „hegedű" lyukaiba beillesztették, összekapcsolták, a szenvedő „kislegény" volt. Akár félholtra is elverhették. A nők testi fenyítékéül szolgált a deresen kívül a szégyenkőre ültetés (a templomban) és a korbács. De terhes nőt nem korbácsoltak meg. (1782)13 2 Mindezek a múlté. Eltörlésük az alkotmányos élet helyreállítása után, az 1870- es évek elején, a közigazgatás rendezése előszeleként következett be. Mai szemmel nézve úgy látjuk, hogy használatuk idejében ezek a büntetőeszközök - a kor felfogását tekintve - a gyakori kilengések, bűncselekmények fékezésére alkalmasnak bizonyultak is, félretételük egy jobb és haladóbb kor eljövetelét jelentette. 182
