Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)

IX. NÉPSZOKÁSOK A FÜRÖSZTŐVÍZTŐL A TEMETŐKERTIG

A népszokások eredete a Kiskunságon is - csakúgy mint hazánk más részein - a régmúlt időkbe nyúlik vissza. A kunok között - későbbi betelepülésük folytán - a legrégibb szokásokból is több maradt fenn, mint egyebütt. Az erdők, mezők, vadligetek között a Duna-Tisza közére települt Halas a jó utak és közlekedési eszközök hiánya, a szomszédos helységek nagy távolsága miatt jórészt magában fejlődött, és mint a történetírás is magyarázza, kun jellegét is legtovább és leghívebben megőrizte. Ezek világánál lássunk most egyet-mást a régi Halas már-már eltűnő szokásaiból, mielőtt egy láthatatlan szemfödő, az idők mohája azokat is betakarná. Ezek a szokások legalább nagyjából - az egész Kiskunságon a kálvinisták között egyezőek voltak.

1. Legősibb vonások

Ősi szokásnak tudjuk: a jegyváltást; a házasságkötés előtti napon szokásos ágy vitelt; az ilyenkor divatos aprólékos szokásokat, mint pl. a kapubekötése szalmakötéllel; a lakodalom éjjelén a kárlátosok bejutásának különféle módon való akadályozása, melyek a hajdankori nőrablás emlékeit idézik elénk. Ugyanígy ősi szokás az ágyneműre való alkudozás is. Emlékeztet az ősi időkben szokásos nővételre. (vevő legény - vőlegény.)

2. Magatartás, öntudat

Kun mivoltára szegény és gazdag egyaránt büszke. Tudják, érzik, hogy ők régi szabademberek leszármazottai, elődeik a jobbágyságot nem ismerték. Ősi kiváltságaik elvesztésén sokáig keseregtek nagyapáink. Egyed Izsák János halasi népköltő a századforduló előtt így kesereg:

Mivé lettél Magyarország,

Hová lett a Jászság, Kunság?

Elpusztították örökre,

A negyvennyolc tette tönkre.

183