Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
tözgetett, a gazda hombárja meg nem igen tellett. Ezért elég gyakran veszekedtek, néha egymás haját is kigyomlálták. Egyszer belép a malomba Tumó, s kérdezi a vámostól, hogy ez és az a zsák kié? A molnár elsorolja. Aztán kérdezi tőle Tumó, hogy miért lop? A vámos így felelt: - Nem lopok én, hallja kigyelmed. Hiszen idehozzák a helyembe!" - mesélte Csete Pap József molnár. Azt mondja egyszer egy molnársegéd a malomházban vigyázó őrletőnek:- Hiába ügyel ám itt István bácsi, úgyis möglopom, ha akarom.- Ezt már nem hiszöm! Vöszök egy tajpipát, ha mögbírsz lopni! Pipál az őrlető, a segéd meg a „kőpadon" egy zacskó gabonát kiemelt a garatból, s a szélmalom ablakán egy madzaggal leeresztette a malom külső falánál a földre.- No István bácsi, mögloptam ám! - mondja a segéd.- Nem igaz az hé!- Gyűjöncsak! Kivezeti a malomból, s István gazdának megmutatta a zacskót és a tartalmát. Az ígért pipát megvette, szájába is adta a segédnek és sohasem őrködött azután, mesélte Sáfrik. Az önkényuralom idején - mint a szájhagyomány fenntartotta - Halason annyira felkapták az ünneplő subák viselését, hogy a szúnyogjárás megszűnte után - kivált mikor a december is nadrágot huzatott már -, még a városi közgyűléseken is majd mindenki subában jelent meg. Történt azonban, hogy egy új jegyző került Halasra, ki egy ilyen közgyűlés alkalmával - mint máshonnan szakadt férfiú - csak nézegette, csodálta a sok szép ünneplő subát, majd így szólt:- Püh! Én a subaszagot nem bírom, nem szívelem! Vigyék ki a teremből ezt a sok utálatos szagú subát! A parasztok összenéztek, majd vezényszó nélkül valamennyien kivonultak a teremből subástól, aztán folyamodtak a felsőbbséghez, hogy ezt a jegyzőt helyezzék el városunkból, mert amíg ez itt lesz, egy paraszt se jön el a közgyűlésekre, írásukban lefektették, hogy Halason a subaszagot még a tisztviselőknek is el kell szívelniük. Nájmond bácsi is többször megfordult a szűcsműhelyekben, hogy az időt ott csapja agyon. Arról volt nevezetes ez a „rongyot-tálért" zengedezésében kifogyhatatlan és vetélytás nélküli, egylovas kocsijával mindig poroszkáló kalmár, hogy nem volt tanácsos tőle azt kérdezni: „Mikor lösz eső Nájmond bácsi?" A kérdezőt - kivált a gyermekeket - mindig nagyon leszidta. Káromló szavai közben a kérdezők édesanyjáról sem feledkezett el. Egyszer ugyanis, amikor Bajáról meszet fuvarozott, útközben zivatarba került, s az oltatlan mész a vízcseppektől meggyulladt, s nemcsak a mész lett oda, hanem a kocsija is elégett. Ettől kezdve a gyerekcsapat mindig e kérdéssel ostromolta az öreget. 122
