Nagy Czirok László: Kiskunhalasi krónika - Thorma János Múzeum könyvei 13. (Kiskunhalas, 2002)
ter" volt. Minden céhben volt még egy „konyhamester", egy-két „bejáró mester" és „öreglegény", kik közül az öregebbik volt az „öregdékán". A város részéről egy „céhbiztos" ügyelt a dolgok jó menetére. A céhek elöljárói gondoskodtak a céhbeliek érdekeinek védelméről, ügyeltek a mesterségbeli jó rendre, s szükség esetén bíráskodtak, intettek, dorgáltak, súlyosabb esetben büntettek is. Igyekeztek a céhek bevételi forrásait is növelni, kiadták az inasok szabadulóleveleit, céhtagokká felvették a „remekelésen" átesett mester legény eket. Ha egyik-másik mestert szárnyára kapta is a szerencse, általában sem a mesterek, sem a legények és inasok élete nem volt rózsás. Az inasokat ütötték, verték, parasztmunkára is befogták, a legények nehezen önállósulhattak, maga a mesterség is a legtöbb esetben csak szűkös megélhetést biztosított. A mesterlegények azonban reménykedhettek, hogy később független ember, mester lehet belőlük. Ha pedig ezt elérték és családot alapítottak, bizalommal nézhettek a jövő elé. Igen szép, de fárasztó kötelessége volt a legényeknek a vándorlás. Világot láthattak, addigi szűk látókörükből kikerültek, gazdag tapasztalásokat szerezhettek. A vándorlási idő (többnyire 3 év) letelte után remekelhettek és mesterré léphettek elő. A vizsga nehéz volt, mivel a műlátó mesterek szigorúan bíráskodtak. Ahány hibát találtak a kész munkában, annyi 20 korona büntetést róttak a remekelőre. Egy-egy kocsinál pl. néha 70 hibát is találtak. A „lakozások" költségeit a büntetéspénzekből iparkodtak fedezni. Egy ilyen bemutatás alkalmával - mint Cseri Gábor bognártól hallottuk - Deák Péter céhbiztos (ügyvéd) kinyilvánította, hogy ő is szeretne már egyszer a kovács bognár céh pirítósából enni. Éppen két bogrács hús főtt (50-50 font). Egy kenyeret kettévágtak, s hosszában, ujjnyi vékony, két szeletet vágtak belőle, aztán a banyakemence előtt megpirították, majd a két bográcshús tetejére borították, s a birkahús kövér levével meglocsolták. így a pirítósszeletek meggyengültek, s úgy adták a céhbiztos kezébe. Mikor a céhbiztos megízlelte, így szólt: - Hej, majszter urak, maguk csakugyan felséges lakozást szoktak csinálni! A céhek működése többirányú volt. Elsősorban is saját érdekeiket védték. így pl. kimondották, hogy csak céhtagok űzhetnek valamely mesterséget. Ügyeltek a jó erkölcsökre, csak jóhírű, becsületes embert vettek maguk közé, a kilengésekért dorgáltak, büntettek, még kizárást is alkalmaztak. Felsőbb jóváhagyás reményében megszabták az árakat és a minőséget, a legények és inasok számát korlátozták, azért, hogy a versenytársak el ne szaporodjanak. Versengtek is a céhek: egyik a régiségére, másik áruja minőségére, harmadik a gazdagságára volt büszke. Az 1870-es évektől a gazdagabb parasztok tekintély dolgában az iparosság elé léptek, mert fényűzően élhettek s költekezhettek. Mikor az idő nagyorsója a hetvenes éveket pörgette lefelé, egyszer Papp Mihály jómódú parasztgazda az egyik vendéglőben rányitott az ott poharazgató két tekintélyes iparosemberre. így üdvözölte őket: - Tetvesök! Van ráncos csizmátok, de könyeretök nincs! Korán el- pantallósodásuk miatt is sokan nehezteltek az iparosokra. Népünk ebben is németbarátságot és elnemzetietlenedést látott. Mikorra azonban a XIX. század vége 103
