Berki Andorné Gyenizse Julianna Katalin: Halasi emlékeim - Thorma János Múzeum könyvei 12. (Kiskunhalas, 2002)
otthonába. Ebből az esetből egy kis ízelítőt kaptam, milyen érzés lehet, az eszkimók élete. 19. Környezetünk életéről röviden- Fábián István országgyűlési képviselővel Bandi még a békeidőben Pesten ismerkedett meg. Gazdag földbirtokos család volt. Fábiánná típusa volt a régi nagyasszonyoknak. Böske a lányuk és a csinos fiúk, már a mai kor gyerekei voltak. Böske ebből a zárt életből szeretett volna kitömi. Ezt házassággal gondolta elérni. A mi életmódunk nagyon tetszett neki. Ő is kutyabarát volt. Az általunk ajándékba adott Plajbász nevű kutyát nagyon szerette. Erről a kutyáról is van egy szép képünk. Fábiánékat is elérte a közös sors, hogy a pirtói szőlőtelepülésre kellett a nagybirtokról kiköltözniük. Mi meglátogattuk őket itt is. Ismerősenk többen velünk tartottak, voltak közöttük fiatal csendőrök is. Itt láttuk meg először Böske ezredes udvarlóját, akit Mukinakbecéztek. Ebből az ismeretségből, házasság lett. Az esküvő Halason volt. Bandit kérték fel násznagynak. Ebben az időben a nőknél nem volt még általános a cigarettázás. Bandi mégis egy nagyon szép, női, ezüst cigarettatárcát vett ajándékba a menyasszonynak. Halason nem volt lakásuk, így a nagy vendéglő a mai napig is látható elkülönített részében tartották a lakodalmat, amit Fábiánná otthonosan berendezett, térítőkkel virágokkal, stb. látott el. A fiatalok innen indultak Pestre rokonlátogatásra, ami azt hiszem a jelenlévőkben közös ellenszenvet váltott ki. Mikor Erdély visszatért, Fábián magas beosztásba Kolozsvárra nyert áthelyezést. Az ottani eleven élet a lovaglás nagyon tetszett Böskének. Itt ismerkedett meg Dani Dániellel a vívó világbajnokkal. Nagy szerelem alakult ki közöttük, melyből házasság lett. Született egy fiúk, akit Cinci-nek becéztek. Jött a nagy összeomlás, Fábiánék szinte semmi nélkül maradtak. Böske ura Pirtón valami tanítóféle állást kapott. A fiúkat, Cincit Dani Babáék Athénba vitték. Örökbe akarták fogadni. Erre nem került sor, mert a fiú Athénból hazaszökött, egyszer csak otthon volt. Böske Halason az Eötvös utcában lévő nagyon rendes iparosnál helyezkedett el, aki valamiféle gépeket gyártott. Minden nap utazott vonattal Halasra a műhelybe, este pedig vissza Pirtóra. Az életét nehezítette, hogy megállás nélkül köhögött. A fiúk tehetséges volt. Mindig gyerek motorbiciklivel kísérletezett. Persze pénz nem volt, hogy komoly kísérleteket végezhetett volna. Böskét nagyon megnyugtatta, hogy Viola többször kisegítette és ahogy tudta, támogatta őket. Sajnos egészségi állapota rosszabodott. Elfekvőbe került. Úgy tudom, Cinci maradt a Pirtói kis házban. Cinciről 1999 óta nem tudunk közelebbit.- Ebben az időben Pesten jótékony célra hirdettek kör-repülést. Utasrepülés még nem volt. Böskétől el akartam búcsúzni. Gondoltam összekötöm ezt az utat a repüléssel. Flórát hívtam, hogy jöjjön velem és Violát is magunkkal visszük. így is lett. 63