Berki Andorné Gyenizse Julianna Katalin: Halasi emlékeim - Thorma János Múzeum könyvei 12. (Kiskunhalas, 2002)
lovakat, tántorgó, beteg, éhes embereket láttunk. Ismerős és ismeretlen családokat is összehozott a sors. A krumpli gyémánttal ért fel, ha egyáltalán meg lehetett szerezni. Egyszer kaptuk a hírt a pincében tartózkodás során, hogy a gyerekeket egy vándorcirkusz társaság hazavinné Halasra. A cirkuszos nők nagy szeretettel fogadták maguk közé a gyerekeket. A gyermekeknek sok kedves emléke lett, ezekről a kedves, jószívű emberekről és állataikról. Viola egyre csak Halasra gondolt és sok szép remény tűnt fel előtte a jövőt illetően. Amikor a vonat megállt, halasi ismerősök jöttek eléjük. A református lekész Ván Béni fogadott be sok gyereket a parókiára. Diakoniszák voltak az ápolók. Violát nem tudták rávenni a vetkőzésre, így hagyták ruhában aludni. Másnap látta, hogy sáros lábbal feküdt a fehér ágyban. Violát már másnap hazavitte Flóra a Kárpát utcai házunkba. 8. Az ostrom utáni hazatérés A pincében töltött idő alatt egyre csak a hazatérésről beszéltünk, álmodtunk. Végre elérkezettnek találtuk az időt, összecsomagoltuk hátizsákokba a legszükségesebb dolgokat. Hangsúly főleg a szalonnán volt, mert nem lehetett tudni, mikor és hol tudunk élelemhez jutni. Jolán megígértette a meneküléskor, hogy hazafelé bemegyünk hozzájuk. ígéretünket szándékunkban volt betartani. Az indulás tervezett napján reggel nagyon korán elindultunk. Csend volt. Messziről láttuk, hogy hosszú sorokban férfiakat visznek valahova őrök felügyeleté- . vei. Ez a menet a szokásos roboti (málinki robot) volt. Mi Bandival siettünk, hogy minél előbb odaérjünk Soroksárra. Szerettünk volna tudni a kedves sváb családról is és a lovainkról is. Ebből persze nem lett semmi, mert már lakosok nem voltak az utcákon, tányéraknákat kellett óvatosan kerülgetni. így siettünk elhagyni a falut. Nem az országúton mentünk, hanem a partoldalban. Az úton rajtunk kívül senki sem volt hosszú ideig. Egyszer csak iszonyú veszekedést hallottunk. Lenéztünk az útra. Láttuk, hogy két orosz katona rablott dolgon veszekedik. Szerencsénk volt, hogy nem vettek észre, mert ellenkező esetben már nem írnám ezeket a sorokat. Siettünk, mert a szalonna nyomta Bandi vállát, de megállni nem mertünk. így értünk Dunavecsére. Eszembe jutott, hogy nálunk lakó egyik diák Bak Anti idevaló volt. Azt is tudtam, hogy két nagynénje itt él. Ez a fiú református volt, papnak készült és Flórától szeretett volna ígéretet kapni, hogy megvárja. Azt is tudom, Anti az itt élő két nagynénitől függött. A faluba érve szinte mindenki az utcán volt. Valamennyien szállást kínáltak. Gondoltam, hogy előbb felkeressük Bak Anti nénje- it. Elindultunk az utcán és egy kerítésen benézve láttunk egy férfit a fákról ágakat vágott le, a kapu felé pedig egy asszony közeledett. Kérdeztük az asszonytól, hogy tud-e felvilágosítást adni Bak Anti nagynénjeiről. Igen, mondta. Itt élnek ebben az utcában. Az utolsó ház az övéké, de azok nagyon barátságtalan emberek. 33
