Koszta Sándor: A keceli posta - Thorma János Múzeum könyvei 11. (Kecel-Kiskunhalas, 2002)
Előzmények
rendszeresítették a portó kifizetését igazoló, felragasztható papírszalagokat. Ez volt a bélyeg őse. A XVI. században már csak állami postája volt Franciaországnak. A Német-római Birodalom megerősödésével a posta működése stratégiai és gazdasági tényezővé vált. Miksa császár (1627-1676) a posta jövedelmét - a császári szolgáltatások kivételével - bérbe adta. A harmincéves háború (1618-1648) kitörése előtt az olasz származású de Tassis bérelte a posta szervezetét. O és utódai vetették meg a Thurn und Taxis posta alapjait, amely egész Európára kiterjedt. Egészen 1867-ig működött, amikor is átvette a porosz birodalmi posta. Az őshazából elvándorló magyar törzseknek vándorlásuk során nagy távolságokat kellett összekötniük: hatékony hang- és fényjelző rendszert alakítottak ki. Hírszolgálati eszköz volt a dob, a kürt, a lármafa, a jelzőtűz, a füst. Szóltak a kereplők, gomolygott a füst, éjszaka tüzek lobogtak az ég felé; azok hangjából, fényéből „olvasták ki” az üzeneteket. A kündü, a gyula, a törzs- és nemzetségfők üzeneteit gyalog vagy lóháton közlekedő futókövetek továbbították élőszóval vagy fára rótt jelekkel, rovásírással. A követeknek, amikor híreket vittek, joguk volt bárkivel lovat cserélni. Honfoglaló őseink a Kárpát-medencében hírtovábbító módszereiket, rendszerüket tovább fejlesztették, megerősítették. Hírnökök hívták össze a nemzetgyűlést, veszélyhelyzetben pedig a hagyomány szerint a futárok véres kardot hordoztak szét. Ezzel hívva hadba a népet s tudatva a kijelölt gyülekezőhelyeket.1 Szent László magyar király (1077-97) 1093-ban törvényileg biztosította a futárok akadálytalan és gyors közlekedését; az útba eső községek lakóinak kötelezővé tette a futókövetek lóval, szállással, élelemmel való ingyenes ellátását. A hírszolgálat ellátóit a régi iratokban cursorok (futár), praecok (hírnök) és pritaldusok (hiteles tanú) néven említik. A pristaldusok a törvények, az ítéletek kihirdetőiként járták az országot. A szóbeliség a pritaldusokat tették szükségessé. A III. Béla (1172-1196) idejére elterjedő írásbeliség az írott üzeneteket, pergameneket vivő futárok, cursorok, másrészt hírnökök, hírvivők, a praecok rendjét hívta életre, akik már nem ismerték a rájuk bízott írás tartalmát. Feladatuk a gyors és pontos kézbesítés volt. A praecok a piacokon és vásárokon a királyi parancsok, rendeletek kihirdetői voltak a vármegyék alkalmazásában: foglalkozásuk birtokadomány fejében apáról fiúra szállt. A vármegyei praecoktól teljesen elkülönültek a királyi praecok, akik a királyi udvarban teljesítettek szolgálatot. Vezetőjük (comes praeconum), a hírnökök ispánja mindig a királyi udvartartás tagja volt. A középkorban magánszemélyek, főurak, egyházak, céhek állítottak fel magánpostákat. Rendszeres hírszolgálatot leginkább a kereskedelem igényelt. Állami posta hiányában eleinte alkalmi küldöttek, vándorló kereskedők, kolduló barátok, szerzetesek, iparosok hozták-vitték a leveleket. A céhposták Nagy Lajos király (1342-1382) idejében fejlődtek ki és látták el a magánposta szolgálatot. Ä leghíresebbek a mészáros céh postásai voltak. A mészárosok az ízletes húsáért igen keresett, rideg tartásban nevelt magyar szürkemarhák gulyáit lábon hajtották a külföldi vásárokra. A debreceni mészárosok 1478-ban Szilágyi Erzsébettől annak fejében, hogy ellátták a Hunyadi család postai szolgálatát, különféle kiváltságokat kaptak. Hasonló kiváltságokat a temesvári és a szegedi mészáros céh is kapott. Zsigmond király 8
