Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
A kiskunhalasi zsidóság a 18. századtól 2001-ig - Somodi Henrietta: Zsidók Kiskunhalason 1914–1944
Ma még élnek a maradék zsidóságból. Utódaik közül sokan vállalják a sorsközösséget, sokan nem. Sokan mesélnek, de még többen hallgatnak, így az új nemzedék sokszor tájékozatlan. A tragikus múltnak még jobban erősítenie és összekötnie kellene. Most a kiskunhalasi hitközség által kiadott KolAménu, Népünk hangja, 1947-es számából idézek: „Gyenge az ember csak hiszi, hogy ural mindent, s aléltságában keres, kutat, talán egy ágat, hova kapaszkodhat talajnélküliségében Ilyen és ehhez hasonló érzésekkel tértek vissza azok, akik visszatérhettek, és próbáltak új talajon szerveződni. Ez szerencsére sikerült. A halasi hitközség ma is él, és érdemes és érdekes visszatekintenünk arra az időszakára és szakaira, amelyekben virágzott a közösségi élet. Sajnos mára a levéltárak nagy többsége igen kevés anyagot őriz, és tudott megőrizni a múltból. Nehéz összeállítani egy olyan darabját a történelemnek, amely az idők folyamán ezer és ezer darabra hullott szét. A kiskunhalasi hitközség életéből sajnos csak nagyon kevés anyag maradt fenn a múlt század közepéből, így nehéz ezekből a töredékekből, átfogó és teljes képet adni. Sok anyag eltűnt a borzalmak közepette, a levéltárakban pedig azok az anyagok kerültek be, amelyek ma nehezen feldolgozhatóak és áttekinthetőek. Azonban érdemes és értékes visszatekin-tenünk a halasi hitközség elmúlt évtizedire is. A kiskunhalasi zsidók 30 éve 1914-1944-ig A korabeli mezővárosi társadalmak életében a zsidók is jelentős mértékben serkentették a lakosság üzleti tevékenységét. Akaratlanul is, de sok esetben megváltoztatták a társadalom addigi életmódját is. 1910-ben a hazai zsidóság létszáma meghaladta a 900 ezret, amelyből 700 ezer magyarnak vallotta magát. Az összlakosság 4%-áról 5%-ára növekedett a zsidó lakosok száma. Ezen belül a Duna-Tisza közén és a Tiszavidéken, az ország nagy gabonatermő területein települt a zsidóság harmadrésze.1 A bevándorló népességnek nemcsak területi elhelyezkedése, hanem környezete is változik. A zsidóság többsége ezekben az évtizedekben városlakóvá is lesz. A zsidók száma Budapesten 1869 és 1910 között 45 ezerről 203 ezerre nő, és ez az arányú növekedés vidéken is hasonlóképpen alakul.2 A népességszám növekedése és a városiasodás természetesen szoros összefüggésben van a zsidóságnak a társadalmi munkamegosztás elhelyezkedésével. E szempontból még a feudalizmusból kialakult szerkezet él tovább, hiszen a feudalizmus felszámolását zsidóság érzi meg a legkevésbé, akik a gazdasági életben szerzett tapasztalatokkal lépéselőnyt is élveznek. így, a dualizmus egész időszakában növekszik a zsidó nagypolgári elitréteg, amely birtokosa, irányítója az ország nagy ipari vállalatainak, kereskedőházainak, bankjainak. Budapesten és a városokban értékes bérházaknak és magánpalotáknak a tulajdonosaik. A vidéki városok zömének zsidósága is kereskedelemmel és iparral foglalkozik. Az 1910-es évekre a zsidók a tisztviselők kategóriájában 44%-ban, a kereskedelmiekében 62%, a hitelügyekben 42%-ban vannak képviselve. Nem kevésbé jelentős a zsidók aránya a szabadfoglalkozású értelmiségiek, részben az orvosok és az ügyvédek kategóriájában is. Mindezt megalapozza és magyarázza a zsidók erőteljes alfabetizációja, amely szerint a zsidók körében az írás és olvasás mindig az élet természetes velejárója volt. 1910-ben a 6 évnél idősebb zsidók 86%-a ír és olvas, így aztán az sem meglepő, hogy 1914-ben a középiskolát és egyetemet végzett zsidó vallásúak aránya csaknem 30%-os. 42
