Szakál Aurél (szerk.): …Legyen világosság. Emlékkönyv a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség 150. évfordulójára - Thorma János Múzeum könyvei 10. (Kiskunhalas, 2001)
Emberek és emlékek - Surányi Lászlóné Kun Anna: Halasi emlékeim
tubarózsát. Gyönyörű volt, gyengéd, halványrózsaszín, rafinált illatú, karcsú, nemes és testszínével valamiképpen erotikus növény. Anyám nem tudott betelni vele, szinte szerelmesen ápolta, újra és újra virágzásra bírta. Balról a református temlom őrizte a Felsőváros református felét. Innen balra még a központi elemi vörös téglaépülete és lejjebb a zsidó templom. Ez már az Alsóváros, a katolikus város. Aztán jött a suszter. Már nem tudom, hogy hívták, de itt dolgozott Kovács Sanyi inasként, mielőtt Benő segédje, és jó barátom lett. Majd később elvette Mimit, aki viszont nálunk volt inas, és velem együtt járta a tanonciskolát. Még Pestről is leveleztem velük igaz barátsággal. Kedves, okos fiatalok voltak. Weisz Feri boltja következett, a vasorrú Malvin néni és fia izgalmasszagú beláthatatlan birodalma. Termény, szappan, seprű, vegyszer, permetező anyag, mész, petroleum, de promincli cukor, medvecukor, csíkos selyemcukor, só, liszt és nyalóka is volt. Piacnapokon alig lehetett megfordulni a boltban. A szürke kendös Malvin néni, a vörös szeplős Feri és gömbölyű vörös hajú felesége, Ida sürgött-forgott a mérlegek körül szerdán és szombaton. A bőszoknyás hárászkendős tanyasiak tojást, csirkét, libát, krumplit hoztak, sokszor ezzel fizettek a meszelőért, tyúkhálóért. Feri szerette megölelni, megszorongatni, megfogdosni a menyecskéket, volt sikongás, nevetés, mindenki megtalálta a számítását. Feri testvére volt Bálint doktor, a neve magyarosított, aki a másik oldalon lakott, kicsit feljebb a Szilády Áron utcán. A két feleség gyűlölte egymást. Én mind a kettővel elég jóban voltam, de Bálintékkal mégis valamivel jobban lehetett beszélgetni. Ilonka, Jutka lánya itt a Flemád utcában lakik valahol. Utánuk, a női kalapszalon kirakatában mindig divatos kalapok. A masamódok arca már elmosódott, de a saját arcom a tükörben még eleven, hagyták, hogy felpróbáljak mindent: menyasszonyi koszorút, gyászkalapot, koszorúslány virágokat. Külön program volt a kalappróbálgatás. Most jön a Kun Benőék háza kocsibehajtó nagy kapuval és szolidabb gyalog-bejáróval, aztán az üzlet bejárata és két kirakata. Cipő és Divatáru, alapítva 1881-ben, egyike a város legrégibb és legnagyobb boltjainak. Kohn Antal nagyapa alapította, akit én már nem ismertem, alighanem jó kereskedő volt. Négy gyereke közül azonban egyik sem örökölte a képességeit. Bella, a legidősebb lány Szabadkára ment férjhez Bárdos Izsó ügyvédhez. Olga, a következő Pestre Sásdi (Schöffer) Imre patikushoz. A Váci utca közepén volt a patikájuk. Ők voltak a gazdag rokonok, a pestiek, az előkelőek. Imre a család eszének játszotta magát lehengerlő dumájával és mázsás testével. Olga, mint én, kistermetű széle-hossza egy, szeplős, mézes-mázos. Benő a Keleti Akadémián tanult, Fiumében töltötte le egy bankban a gyakorló éveket. Jól beszélt németül és tűrhetően olaszul. Nagy szívtipró, úgy élt, mint a többi aranyiíjú, kékszemü, snájdig fiatalúr. Boldogtalansága nem ismert határt, amikor nagyapa halála visszaparancsolta Halasra, hogy átvegye a boltot, mert öccse, Dezső még nem végezte el az orvosegyetemet, de katonaorvos volt. Ám a háború végképp elszakította az előadótermektől, a kötözőhelyen megfelelt így, harmadévesen is. Szelídarcú, mogyorószemű, ha a fényképét nézem, szinte a halk beszédét is hallom, pedig vele sem találkoztam. Örökre 26 éves maradt, még a háború vége előtt halt meg fehérvérűségben. Pontosan tudta, hogy mi a baja és mi a sorsa. Naplót vezetett. Boris nagyanya nem szerette az ilyen személyes jellegű titkokat, feszélyezte. A többi emlékkel együtt elégette a nagyhasú, fehér vaskályhában. Kun Bencét is elvitték katonának: kis ezüst, nagy ezüst, Károly-csapatkereszt és egy vitézségi érem. Az Isonzónál szerezte, mert ott felejtették néhányad magával az ingoványbán visszavonuláskor. Ijedtükben lövöldözni kezdtek, véletlenségből épp az ellenséges 266
