Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Versek - Gózon István

Mert e jó ötletet el nem felejtettem,

Zöldinek a summát mindjárt elengedtem. Mondtam, hogy Salamon nem ítélt bölcsebben, Mikor a két asszonyt kihallgatta pörben.

Én midőn érkezem, írok versecskéket,

Zöldi hitelbe vett fákból szab kérgeket;

Oh, de tejó bátyám nem csinálsz több kérget, Múlandóság küld rád emésztő férgeket!

Azért nem becsülted te a gazdagságot,

Mert látták szemeid a múlandóságot. Mondottad, nem teszel te végrendeletet,

Jobb annak az árán venni szemfedelet.

Szavadnál maradtál, nem kellett rendelet,

Veled együtt vivéd sírba mindenedet,

Oda, ahol egy öl sírt ásnak a dúsnak;

Elég akkora föld, mint egy vak koldusnakl.

Hagyatékodon nem vínak rokonok,

Nem kell oda ügyvéd, sem a százalékok,

Csak a musta, bicske és a kanyarító,

Egynéhány kaptafa, meg a sodorító.

A nagytuskó mellett három lábú szék áll, Amelyen oly sok szép dalt csavarítottál.

Ezek búslakodnak víg gazdájuk után,

Mint a kunyhó, szüret elmúlandó voltán.

Túl vagy Phintiásom már az életvámon,

Csak emléked zártam keblembe én Dámom, Sírtam sírodnál is soká keservesen,

Egy szóval hagytam ott: - Nyugodjál csendesen

Még nem szólt a kürt, mely holtakat serkent, Szíves lesz a viszontlátás, midőn felkelsz.

Zöldi is nyugodtan szállhat a sírjába,

Mert nincs adóssága végső órájába!