Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Versek - Gózon István
Köszönte, nem érzett most annyi szükséget, Másoknál nem talált ilyen szívességet, Se pedig nem talált oly ügyes gazdára, De azért nem adott semmit a szavára. Ott hált a béressel az ökörjászolban, A béres jól aludt, otthagyta álomban, Elment, mint aféle bánatba öltözött, Most nem tudja senki, hogy hová költözött. Nyilván az erdőkbe, hol tanyáznak vércsék, Mint Krisztust a zsidók, hogy meg ne feszítsék, Tudván, nem tűrhetik ők az Igazságot, Mert azzal nem lehet csalni gazdagságot. Szegény Igazságnak csak hírét hallottam, De vele én soha nem találkozhattam. Szégyelhette azt, hogy ő sehol se kellett, Bujdosási után muszáj remete lett. Magát az erdők közt azzal vigasztalja, Hogy ő az érdemjelt menyországban kapja. így beszélte nekem ezt egy jó sógorom, Megkínáltam néha, ha volt csapos borom. Annak barátja volt, nála sokszor meghált, Az is igaz úton gyarapodni próbált. De álnokság nélkül sehogyse sikerült, Utóvégre az is a kórházba került. Sokszor tapasztaltam, hogy aki jó munkás, Velem együtt az mind szerencsétlen flótás. Most már az a kérdés, hogy az Igazságot Keressük-e, hogyha nem ád boldogságot? Hiszen azt, aki jól önmaga sem élhet, Ha felkeressük is, rajtunk nem segíthet. Mégiscsak maradjunk Krisztus szava mellett, Ki az Igazságért keresztfát is emelt, Azt hagyta, hogy akik szomjaznak, éheznek, A szent Igazságért megelégíttetnek. 73
