Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Voigt Vilmos: Bevezető
Czirok egész sor olyan kimeríthetetlen információval rendelkezett, amelyek megelevenítették a hagyományozott verseket, s egyszersmind gazdasági, társadalmi hátterül szolgáltak azok teljesebb megértéséhez. A halasi népköltők anyagából elsőként a Mint én, földmíves költő... Szemelvények Gőzön István elbeszélő költeményeiből címen jelent meg ismertetés, egy rotaprint kötet a halasi múzeum gondozásában, ám az akkori sokszorosítási szabályoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Múzeum házinyomdájában. A meg-lepően nagy példányszámban (1000 példány) megjelent füzet széles körben ismertté vált, ám azóta teljességgel eltűnt a köztudatból. Hét elbeszélő költeményt közölt egyetlen szerzőtől, valamint a költő Vallomás című, jelen kötetünkben is olvasható hitvallását. A mintegy 130 lapos füzetet, ahogy a címlap is jelzi: Nagy Czirok László gyűjtéséből összeállította és bevezetővel ellátta Janó Ákos. A 25 gépelt lapnyi tanulmány hosszú ideig az egyetlen, nyomtatásban olvasható bevezető volt a halasi parasztverselőktől származó hagyomány világába. Ez a kiadvány csak egyetlen verseiét mutat be, attól is csak a nagyobb lélegzetű, epikus költemények válogatott anyagát. A kötet címlapján látható portré a festő Berki Viola műve, ám egy későbbi kiadvány közli Goór Imre tollrajzát is, amelyek ugyanazon eredeti fénykép után készültek. A többi parasztköltő is megérdemelné, hogy megismerjük arcvonásaikat, mégpedig eredeti források alapján, de ilyen ábrázolás tudomásunk szerint nem maradt fenn. Janó Ákos később is foglalkozott a témával, több közleményét fel is sorolja a jelen kötet bevezetéseként készült írása. Mindez azonban mégsem ment fel az alól, hogy ismét hangsúlyozzuk: teljes bibliográfiára lenne szükségünk a halasi népköltők munkáira vonatkozóan. Minthogy a híradások szerint sok esetben a budapesti Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában őrzött kéziratok gépírásos másolatai vannak meg a halasi múzeumban, ahol viszont van olyan verses kéziratanyag is, ami nincs meg Budapesten, célszerű lenne a szövegváltozatok egymással való összevetése. A közlésmódnál a ránk maradt szövegek helyesírására is ügyelni kellene, mivel ezek igen tanulságosak, utalhatnak a népköltők művelődésének forrásaira, kézirataik kiállí-tásának mintáira. A gyakori, többszöri másolások egyébként a kéziratos költészet esetében világszerte ismertek, hiszen ez az egyetlen módja a nyomtatásban hozzá nem férhető szövegek megszerzésének. A másoló terjesztő tevékenység is külön figyelmet érdemelne. Magyarországon már a 16. századtól elkezdődik ez a gyakorlat. Katonák, parasztok körében jóval később válik jellemzővé, még később iskolások em-lékkönyveiben és dalos füzeteiben található meg, szinte mindmáig. Az új technikák közül előbb az írógép, most már egyenesen a xerox-másolat is a cél szolgálatába állítható. Tudjuk; hogy pl. Bús Imre a család számára lemásolta felesége nagyapjának, a népköltő Bacsó Lászlónak a verseit. Természetesen érdekes az is, milyen kompozíciója van az egyes versgyűjteményeknek. A 19. század végére már a legtöbb írástudó ember látott verseskötetet, ha mást nem, iskolai szöveggyűjteményeket, templomi énekeskönyveket, Petőfi vagy más költő verseit. Azt tehát, hogy a versek egymásutánja és csoportosítása is „költői” tevékenységre utal, biztosan feltehetjük. Egyébként is, a címadástól az aláírásig 7
