Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Voigt Vilmos: Bevezető

sokminden jelezheti a költő szándékát. Ezeket a legjellemzőbb kézirat-lapok hasonmásként közlésével könnyen bemutathatjuk.

Tanulságos maga a Nagy Czirok által bevezetett „népköltő” megnevezés is. Különösen, ha összevetjük a máskor használt „paraszt versíró” vagy „földmíves költő” megnevezésekkel. Jól látszik, hogy ezzel a megbecsülő elnevezéssel arra kívánt utalni, hogy ezek a költők az egész népet képviselik. A nemzetközi folklorisztika is ismer hasonló „népköltőket”. Sajnos, éppen nálunk gyakran hiányzott e népköltők méltó elismerése. A különben gondos és sokoldalú Magyar Néprajzi Lexikon például nem vette fel címszavai közé őket. Viszont az Új Magyar Irodalmi Lexikon szerencsére közli Gőzön István rövid életrajzát (Péter László tollából). A többi halasi népköltőt viszont a lexikon címszavai között hiába keresnénk.

Amikor tehát nagy örömmel üdvözöljük e kötet megjelenését, megintcsak azt kell megállapítanunk, milyen sok még a kutatnivaló e területen. Amikor majd negyven évvel ezelőtt Újváry Zoltán az Ethnographia hasábjain méltatta Gőzön István verseinek Janó Ákos kötetében való megjelenését, már utalt erre.

A kötetünkben is szereplő egyik költő, Vas Imre ugyan kifejezi kétségeit is atekintetben, valóban költő-e ő, és nyílván társaira is gondol:

Bírni óhajtanám a költői eszmét,

Mire megkaphatnám a nagy költő nevét.

De az fáj egyedül, hogy úgyis, jól tudom,

Hogy én aztat soha, soha meg nem kapom.

Nem volt igaza kétkedésében. A maguk helyén a halasi népköltők maradandót alkottak. Őszinte, becsületes képet adtak korukról, érzéseikről. És ma, hovatovább évszázadnyi távolságból is szívesen, élvezettel vehetjük kézbe verseiket.

Köszönjük mindazoknak, akik e kötet megjelenését lehetővé tették, a legőszintébb köszönet mégiscsak az egykori alkotókat és közönségüket illeti.

Voigt Vilmos