Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Versek - Gózon István

Folyt a vér már a feljárás alatt,

Mint a Nílus, hét ágra is szakadt.

Végre összetörték a grádicsot,

Mégsem hagyták félbe az ostromot.

Biczók Imre sem bírt szép szavával, Sehogy se a felbőszült csordával, Vejeivel ő is kapott fegyvert, azt páholták, aki nem engedett.

A várvédők addig a padláson Feldúlták a bőrt, mely volt rakáson, Azonnal ráismert ki-ki magáéra,

Ez újra olaj lön a juhász -lámpára.

A padlásról tüstént leugráltak,

Mint két tábor, újra összecsaptak,

Ekkor támadt újra a véres harc,

Az hallatszott: -Ütlek míg meg nem halsz- Hogy merted az én falkám meglopni? Bottal kell azt rajtad megbosszulni!

Úgy össze keveredtek, mint a raj,

De mégsem lett köztük halálos baj.

Magáét a juhász mind kímélte,

Ha vitt egyet, a másiktól csente,

Az övét meg elvitte a másik,

De egy falkán egy még meg nem látszik.

Kibékültek egymással véresen,

Bort ittak rá többen, egyenesen;

Helyre lett a béke igazítva,

A barátság meg se lön ingatva.

A hangász mind vitt azt, amit nem kért, Csak a hangszereket nem és a bért. Panaszkodtak egymásnak sokképpen, Hajnaltájban szöktek el egy résen.