Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Kiskun parasztverselők

szert, a pásztoroktól sajátította el a velük való gyakori érintkezések közben. Az 1860-as évek elején már embergyógyítással, kuruzslással is foglalkozott. Amely családban orvosok nem segíthettek, őt hivatták. Ahol látta, hogy már nincs segítség, ott bűbályossággal, ráolvasással, imádkozással igyekezett látszat eredményt elérni. Dolgozni nem szeretett, nem is volt földje, amin gazdálkodhatott volna.

Gyógyítgatások közben verselgetett. Néhány halasi tárgyú komoly és tréfás versét 2 krajcáros áron az alföldi vásárokon árulták. Főképpen lakodalmi- és gúnyver- seket írt. Versei közül legkapósabb volt a Bajuszos Kis József életleírása és lakodalma című, amelynek egyes részei kéziratban később is közkézen forogtak Halason.

Marhalevelek készítésével és értékesítésével is próbálkozott. A halasi passzusíró jegyzővel is szembe mert szállni: - Jegyző úr csak halasi jegyző, de én országos jegyző vagyok! Később lefülelték, s a „zöldmezőjegyzősködésért” Rádaynál számolt a szegedi várban. Végig szenvedte a vallatási eljárásoknak a szegedi várban akkor szokásban volt összes tortúráit. 17 sebből vérzett, de nem vallott. Egyike volt azon keveseknek, akik a szegedi vár kínzókamráinak titkait kibeszélték. Vallatói kérdéseire így válaszolt: - Én nem mondhatom, hogy nagyon jámbor embör vagyok, de sokat se tudok lopásrul vagy rablásrul. Egy-két jószág passzusát kiigazítottam, ez volt a foglalkozásom! El is járatták vele a „karcagi lejtőst.”

Kétes előélete miatt tekintélye csekély volt. Versei a vásári históriákhoz és vőfélyrigmusokhoz állnak közel. Hányt-vetett életét mint szegénysorsú, békés polgár fejezte be a századforduló körüli években.

Egyed Izsák János Kiskunhalason született 1828-ban régi halasi családból, kisredemptus szülőktől. Egyik ősapja főbírája volt Halasnak a Rákóczi szabadságharc idején. Mint szegény család gyermeke, csak „két iskolát” járhatott. A kétkezi munkának nem volt nagy barátja, amikor tehette, a közeli száraz- és szélmalmokba, meg a szomszéd kovácsmühelyekbe járt, szórakoztatta, mulattatta a jelenlévőket. Egész fiatalon beválasztották a város képviselőtestületébe, majd azl863. évi tagosításkor a becslőbizottságba. Ezután egész életére kiható baj érte, szemei elhomályosodtak, s kórházba került. Bár ott már írni, olvasni, jegyezni nem tudott, mégis verselni kezdett, amit azelőtt soha nem tett. Verseit leírni később sem tudta, de azok egész szövegét haláláig fejben tartotta.

Verseivel pillanatnyi hatásokra törekedett, így előadási módja a vásári énekesekével rokon. A verselés nem lelki kényszer nála, hanem társasági megnyilvánulási forma. Ha valakivel néhány perces beszélgetés során megismerkedett, már verset költött róla. A hagyomány szerint, ha az utcán bármely ismerősét meglátta, azt behívta magához, és minden hordó borából megkínálta. Sok bora volt, de nem volt egészben egy hordója sem. O az élcelődés és szórakoztatás mestere. Versei frissek, tréfásak és alkalomhoz kötöttek, emellett igen gyakran politikai tartalommal telitettek. Megverselte és a legközelebbi disznótorban előadta a halasi kovácsmester feleségének az esetét, akihez, míg az ura Kiskőrösön vásárban volt, átment éjszakára a szomszédja. Talicskavers című munkájában a tréfálkozó hang mellett társadalmi kritikai tendencia is mutatkozik. A kiskunhalasi agrárnépesség proletarizálódására és a kenyerüket kubikos talicskával kereső munkásnép elszaporodására utalva írja humoros iróniával:

28