Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Kiskun parasztverselők

S oly gyorsan eltűnik, már csak nem is várja.,

És keserű panaszt hágy az ember szájába.

De a sors másokkal nem bánik így talán,

Csak akit a világ átvetett a vállán.

A vers végén írja barátjának:

E világosítást már csak azért írom,

Hogy szemedről a kétely hályogját lehúzom,

Hogy ne kételkedj, hogy ez kitől vagyon,

Ha ráfigyelmeztél és értelmed jó vagyon.

És hogyha ösmered a költői könyveket,

Azokban nem fogod fellelni ezeket,

Hiszen nálamnál százszor is boldogabbak a költők, És boldogságban ilyent nem írnak ők.

És ezekért és másnál okosabb nem vagyok,

És az okos ember előtt mint egy példa vagyok, Tekints fel az égre és az Istent kérjed,

Hogy ezen nyomortól őrizzen meg téged.

Mert engemet erre nem a boldogság hitt,

És a nyomorúság téged is megtanít,

És ezeket már most hogyha megértetted,

Hogy ez nem költemény, már most elhiheted.

És például már most ha egy gazda ilyet tenne,

Századokat érne annak az emléke,

De egy szegény ember, kit a sors üldözött,

A gazdagok balul ítélnek afölött.30

Azok a parasztverselők, akik az ország különböző vidékein egymástól elszigetelve, a civilizált világtól elzárva és a művelődési lehetőségektől megfosztva, nem egyszer a társadalom közönyével és meg nem értésével is küzdve műveiket megalkották, a legnagyobb feladatot teljesítették és a népi művelődés űj alapjainak megteremtésében is a legtöbbet vállalták. Túlnyomórészt tanulatlan, iskolázatlan szegényparasztok, akiket magukkal született tehetségük tett közösségük szószólójává és a bennük élő népi kultúra szellemi tápláló ereje emelt ki a paraszti élet mindennapi egyhangúságából. Ez segítette őket abban, hogy alkotó tehetségük a szűk művelődési lehetőségek, az iskolától való visszatartottság mellett is kitörhetett osztályhelyzetük bilincseiből és alkotó energiájukat

18