Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)

Kiskun parasztverselők

Olyan szegényen élt, hogy mint mondta, néhány krajcárért összes versét odaadta volna. A versírást úgy kezdte el, hogy legény korában egyik barátja vőfélynek hívta meg. Ez alkalomra verset írt, megmutatta azt a falu papjának, akinek azonban a vers nem tetszett. Péter András nem csüggedett el, hanem újabb versekkel próbálkozott, míg csak papjának tetszését meg nem nyerte. Ezután bátrabban írta verseit, amelyek egy részét ki is nyomatta.19 Gergely Lajos írja róla, hogy főként vasárnap szokott írni, mert „akkor jobban érkezik de néha megtörténik, hogy a dolog közben is annyira „ráér” a versírás, hogy plajbászt, papirost vesz elé, s elbűvik, hogy a versköltésben senki se háborgassa. Sok költeménye útközben is születik, mikor a borvízzel keres-kedik.”20 Emlékező tehetségére jellemző, hogy verseinek nagy részét kívülről tudta.

Még két parasztverselő élt az, 1860-as években a Kis-Küküllő vidékén, egyik az ugyancsak szentistváni Pál Mihály, másik Csokfalván Szoboszlai György. Mindkettő fiatalabb volt Péter Andrásnál.21

Az Alföld északi peremvidékén élt népköltők közül Jakab Ferencet ismerjük, aki 1840-ben született Ung megyében. 66 temetési és több világi költeményt írt.22 Művein finom ízlés, gondos csiszoltság; látszik.

A Bihar megyei Molnár István 1849-ben született. Négy évig járt iskolába, azután napszámos munkákkal kereste kenyerét. Minden szabad idejét olvasással töltötte, ez már gyermekkorában is nagyobb boldogságot jelentett számára, mint a játék. Élete a meg nem értés és alattomos gúnyolódások között folyt le. Versírási szenvedélyét társai nem becsülték, falujának értelmiségi rétege pedig „félbolond”- nak, kasza, kapa. kerülőnek bélyegezte.23 Versei a Nagyvárad című lapban jelentek meg. Költeményeinek népdalszerű hangja Petőfi parasztdalaira emlékeztet:

Béres vagyok, négy ökröm van szekérbe;

Nagy harangot kötöttem az elsőre.

A hangját már jól ismeri a rózsám,

Ha esténkint végighajtok az utcán.

Káromkodom egyet amúgy magyarul,

S kiverem a bagót makra pipámbul.

Ha a gazdám azt kérdezi, mért kések,

Azt hazudom, hogy kitört a járomszeg.

Ha a rózsám ablakánál elhajtok,

Jeladásul egy jó nagyot konditok;

Ha nem ér rá, hogy kijöjjön elébem,

Végighúzok a hajszáson mérgemben.

Lement a nap, s ha megeszem vacsorám,

Felhajítom félvállamra a subám,

Úgy hajtom ki négy ökröm a tilosba,

S rágondolok az én kedves rózsámra.'4

15