Jankó Ákos: Kiskun parasztverselők - Thorma János Múzeum könyvei 9. (Kiskunhalas, 2001)
Kiskun parasztverselők
átalakultak, közkinccsé váltak. Az alkotó népi egyéniség a polgárosodással válik el a tömegtől, a paraszti dalszerzőt az ími-olvasni tudás teszi ismertté, avatja népköltővé. A vásári énekesek, hírversírók és históriások mellett egészen más szerepük és jelentőségük van a népköltőknek. Míg a vásári énekeseik alamizsnaszerzés céljából múló érzelmi hatásokkal is megelégszenek, a hírversírók és históriások hírközléseikkel és eseményrögzítéseikkel szintén tömeghatásra és anyagi haszonra törekednek, a verses formát csak a tetszetősség és kelendőség miatt használják, addig a népköltők ma-gasabb, mondhatni irodalmi igényekkel, igen sokszor anyagi haszon reménye nélkül, tudatos hivatásérzettel közösségük szellemi szükségleteinek kielégítését szolgálják, közben az alkotómunka gyönyöreit élvezik, magukat büszkén költőknek nevezik. A vásári énekesek, rigmusmondók, hírversírók, históriások és népköltők a népköltészet tág határain belül külön csoportokat alkotnak. Műveikben sok hasonló vonást találunk. A népköltők versei között is gyakoriak a vásári énekesek vagy rigmusmondók formai sajátosságai, vagy azok előadási módjai. Parasztverselőink egyéniségeinek típusváltozatait, költészetük sokszínűségét ma sem merjük eléggé ahhoz, hogy népi irodalmunk keresztmetszetét országosan megrajzolhatnánk, s vidékünk népköltői anyagát azzal egybevetve végleges értékelését adhatnánk. 3. Már a századforduló idejétől kezdve mind sűrűbben figyelnek fel kutatóink paraszt költői tehetségekre. A székelyek között több paraszt versfaragóról tudunk, de ilyenek az Alföldön is számosán voltak. Solymossy Sándor, a népköltészeti kutatások eredményeinek nagy összefoglalója is tud a parasztköltőkről, ismeri jelentőségüket, de egyszerű ténymegállapításoknál nem megy tovább: „Az értelmiségnek egyáltalán nincs joga magát a költészet egyedüli letéteményesének tekinteni; maga környezetében a nótafa éppolyan költő, éppoly tehetség - számuk sem kisebb, csak rendszerint publicitásban mostohább a sorsuk: egy kis kör, a maga vidéke, élvezi és tartja, nagyra: de alkotásai a legtöbbször visszhangtalanul, átvevés nélkül hangzanak el, bár nem egy esetben szárnyat kapnak, elterjednek éppúgy, sőt néha jobban, mint, híres költőké.” 15 Parasztverselőink országszerte a századforduló idején voltak legnagyobb számban. A székelyek híres verselője volt a múlt század második felében Kibédi Domokos Ferenc. Iskolába nem járt, alighogy írni, olvasni megtanult. Harmath Lujza írja róla: „A kasza, kapa mellett, a természet ölén születnek az ő versei. Egyszerű esze gondolatából, szíve érzéséből fakadnak a sorok és rímek. Nem is tud más róla, mint néhány falu népe, de amely sokra becsüli „verscsináló”-ját, ahogy nevezik, s nem adná sokért, hogy olyan jóízűen meg tudja őket ríkatni. A históriások típusához állt közelebb. Rendesen a megyében történt szomorú eseményeket verselte meg, néha nagyobb históriát is kinyomatott, ezeket a vásárokon öt krajcárért árusította. A verseket szavalta is árusítás közben. Van valami mélabús bánat férfias hangjában s arcára a meghatottság ül ki - folytatja Harmath midőn versbeszedett történeteit elmeséli.”16 A székely vásárokat el se lehetett volna nélküle képzelni. Verseit szinte egymás kezéből kapkodták el, otthon aztán vasárnaponként összegyűlve egy-egy fiatal olvasta, a hallgatók pedig 13
