Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus - Thorma János Múzeum könyvei 8. (Kiskunhalas, 2001)
Képek és szemelvények
mezőgazdasági bérmunkások 31-43, kép Amit a cséplőgép muzsikál... Elmondja Mihály gazda, hogy a cséplés épp olyan ünnep a kinnvalósi népnek, mint a húsvét, pünkösd, meg a karácsony. Ezt várják ősztől kezdve, amikor az anyaföld teremtő méhébe elvetik a magvat. Erre gondolnak farsangban a kemence padkán, amikor fehér hótakaró alatt pihen a határ. És mennyit kell álmatlankodni, isten segedelméért folyamodni, amíg erre a napra felvirradnak. Mert izgalmas és hajszálon lóg a paraszti népek sorsa. Elogyne: mikor egyetlen májusi eső, egyetlen júniusi harmat dönti el, lesz-e miből fizetni augusztusi fertályban az adót, lesz-e Szent Mihályra hízócska az ólban, kenyérke a télre, ruha a gyerekre. (...) A gépek körül szorgalmaskodó népek megnyugvással mondják:- Nehéz, kegyetlen munka ez, de legszebb mégis az benne, hogy nem sokáig tart. Száz- százhúsz kiló gabona a heti kereset. Sa legtöbb gép csak2-3 hétig kap szénát.” (Halasi Hírlap, 1937. június 20. 4.o.) A nomádok és páriák 21., 31. kép Szilveszter napján déli harangszókor kezdődikés új esztendő délutánjáigtart emberemlékezet óta Kiskunhalason az embervásár, a cselédfogadás. Ilyenkor a tanyák népének jó része fordul a városba, a címeres városháztoronyalá. A tanyai utakon kocsik hosszú sora csörömpöl a város felé. A „jobb gazdák” féderes kocsin ülnek, s behúzzák magukat a subába. Csak a pipák füstje sejteti, hogy ember is van a báránybőr süvegek alatt. Az utak szélén gyalogosan, vagy a ridegparasztok fakószekerének saraglyájába föl kéretőzve, szegény emberek viszik bőrüket a vásárra. Ki csizmát lógat a vállára vetett bunkósbotra akasztva, ki batyut visz a hóna alatt, a karikásostorral átkötve. Egyik birkát terel, másik borjút vezet kötélen, a harmadik süldőt ficánkoltat dohányzsinegen. Szegény szolgaemberek, bojtárgyerekek, akiknek most telt le az esztendő. Benn a torony alatt, nagy fekete embersereg alkudozik, tárgyal. Itt derül ki, lesz-e a szegény ember családjának az új esztendőre is szerény, de biztosnak látszó kenyere? (Krónika a kun pusztákról. Kecskemét, 1998. 21.o.) Akik igazán a jég hátán élnek Itt, a Körtefás-szigeten, ahol a nádvágók ösvényén gázoljuk a ropogós havat, ugyancsak megnémultak most a susogó nádasok. Ott bennt, ahol ködbevesznek a városi tornyok és a fehér süveges háztetők, 20 fok Celsiust mérnek fagypont alatt. Itt kint, a csonttá fagyott és hallottá dermedt pusztaságban nincsen hőmérő. Csak csontig metsző, velőt is átjáró hideg uralkodika néma pusztán. Vagy ezer holdon terülnek el itt a várost körülvevő nádasok. A nádi veréb most nem csörgeti a mogyorót, elhallgatott a bölömbika is, csak vadkacsák és szárcsák ijedt serege rebben fel a itt-ott a kásásból, ha a nádas pártján reccsen a kutu. Ember ide csak olyankor jut be, télen, amikor az ingoványos lápok fölé jégpáncélból emel hidat a természet. (Új Nemzedék, 1937. január 10.) Kutuvágók Kutuvágónak az olyan szegényembert nevezik lllancsban, aki annyira rá van szorulva a keresetre, hogy nádat vágni is elmegy. Azt tartja a nép a legutolsó foglakozásnak. (Virrasztó fény. Stádium, Budapest, 1944. 52.o.) 29
