Szűcs Károly: Lakatos Vince a fotográfus - Thorma János Múzeum könyvei 8. (Kiskunhalas, 2001)
Az újságíró mint fotográfus
Lakatos Vince hírlapíróként kezdett fényképezni, és mindvégig szocio-riportjai határozták meg fotográfusi érdeklődését. Nem meglepő tehát, hogy fotótémái kötődtek riportjaihoz, riportalanyaihoz. Mégis jóval több felvételt készített, mint amennyi a korabeli újságokban való megjelenéshez szükséges lehetett. Más magyarázat erre nincs, mint hogy a fotózás élményéért, az önkifejezés és a dokumentálás lehetőségért rögzített annyi képet. A fényképezésben valószínűleg hasonló erejű önkifejezési és valóságfeltáró lehetőséget fedezett fel, mint az irodalomban és szociográfiában. Fia, Lakatos Iván, aki később számtalan filmjének operatőre volt, egy interjúban ezt így fogalmazta meg: „Ráérzett arra, hogy miképp lehet a szavakkal azonos szintű fotografikus ábrázolásokban ugyanazt megörökíteni; ugyanazt az életmódot, ugyanazt a szociális helyzetet megmutatni.”7 Lakatost segítette ebben, hogy nyilvánvalóan kiváló kompozíciós érzéke, vizuális fantáziája segítségével olyan képeket alkotott, amelyek elérték az Amerikában és Nyugat-Európában éppen induló fotóriport művészi színvonalát és szemléleti autonómiáját. Lakatos azonban nem közölt élete során egyetlen fotóriportot sem. A többnyire negatívban maradt képsorai ennek ellenére tematikai egységekké, képek láncolatával elmesélt történetekké állnak össze. Ilyen tudatosan felépített sztorik a tanyai kisiskolásokat bemutató képek, a nádvágók munkanyomorát, a tanyai népművelést, az „embörvásárt”, a szélmalmok és szélmolnárok életét stb. bemutató felvétel- sorozatok. Hogy mennyire egy-egy konkrét témához kötődnek Lakatos fotós-elképzelései, és hogy milyen elmélyülten és körültekintően fényképezett, azt mutatja a negatívjairól összeállított katalógus. A katalógusban, amelyet Lakatos Vince öregkorában maga készített el, a képeket tematikus rendbe, egy-egy főcím alá rendezte, pl. Halasi vásár, Summások, Kötönyi csoda. Ezeka címeka szocio-riportoksorán készítettfelvételsorozatokattartalmazzák.8 A fotóriportban a képek jelentősebb szerepet kapnak, mint a szövegek. A korabeli magyar képesújságokból azonban hiányoznak a fotóriportok, különösen a szociális indíttatásúak. Nem azt kívánom állítani, hogy Lakatos fotóriportokat készített, de fennmaradt képsorai egy- egy fotóriport lehetőségét is magukban hordozzák. A másik olyan fotográfiai műfaj, amihez Lakatosnak kiváló érzéke volt, az a szocio-portré. Szakadt ruhák, ráncosarcok, több generációt kiszolgáló óriási bakancsok, loncsos kutyafejek - mindezek portréinak olyan balladisztikus elemei, amelyek az alkotó együttérzését és valódi érdeklődését mutatjáka képen látható szegény öregem bér vagy kisgyermek iránt. Lakatos stilizáló módszerét az újságíró és a fényképész együttműködése és szemléleti azonossága jellemzi. Tartalmi értelemben ez tgy jelentkezik, hog^ a szövege!; !írai, poétikus hangulatú részleteit, valamint a fényképek felszabadult és empátikus hangulatát kiegészíti a valóságot lenyomatként őrző riport-leírás és dokumentáló tényrögzítés. Mindezt keretbe foglalják az írások történelmi, néprajzi és szociológiai elemzései. Lakatos szociográfiáiban, fényképei látványképzésében a szemléleti elemek, a különböző műfajok kiegészítik egymást, írásainak és fényképeinek közös „nagy témája” a „kétvízközi” parasztság életének szegénysza- gú valósága, ami+ lírai tájfelfogással és a balladisztikus sorselemek kiemelésével ötvöz. Nem csupán az élet reménytelen és keserű lényeit mutatja meg, mindezek mellett legalább annyira érdeklődik a mindennapi éiet szokásai, viselete, kifejezései iránt, és hasonlóan fontosnak tartja a paraszti vitalitás és humor erejének bemutatását.’Alkotásai a "nagy téma" valóságát Lövetve, ellentmondásokat ragadnak meg és ellentétes hangulatokat dokumentálnak. Dramaturgiai szempontból minden esetben a szegényparasztok - és munkájuk által tehetőssé vált parasztpolgárok - ellentmondásos, mond hatnánk tragikus világával rokonszenveznek. ( G 60 G 77
