Szakál Aurél (szerk.): Péter család - Thorma János Múzeum könyvei 5. (Kiskunhalas, 2000)
Ö. Kovács József–Szakál Aurél: Bevezető a Péter család könyvéhez
Bevezető a Péter család könyvéhez Ö. Kovács József-Szakál Aurél A kiséri Péter család 1629. június 1-jén kapott II. Ferdinand királytól nemesi oklevelet. Mivel (Jász-) Kiséren laktak, ezért a kiséri nemesi előnevet vették fel. Címerük a következő: kerek talpú címerpajzsban kék mezőben hármas zöld halomról heraldikailag jobbra ágaskodó ezüst unicornis, azaz egyszarvú; A sisakdísz arany koronából kinövő ezüst unicornis; A sisaktakaró heraldikailag jobbra vörös és ezüst, balra kék és arany. A nemesség szerzői: Péter Balázs és felesége Balaskó Ilona; Péter Balázs fiai Péter András, Péter Balázs, Péter Mihály és felesége Jakabházy Sára, Péter János; Péter Balázs öccse Péter Mihály és felesége Bíró Anna, ill. ezek lányai Erzsébet, Zsuzsanna. (Vargha Zoltán. 1914.1.; 6. melléklet.) A nemességet szerző Péter Balázs „törzsök-atya” két unokája — Péter András fiai -, Péter Ferenc (7-1725), Péter István (7-1746) a 17. század utolsó negyedében Halasra költözött. A Halason letelepedő első Péterek „Péter alias Gáspár” néven szerepelnek az anyakönyvekben, összeírásokban. (Vargha Zoltán 1914.1.; Szakály Ferenc 2000. 332-337.) Ettől kezdve a kiséri Péter család és Kiskunhalas története összekapcsolódik. A 18. század a Péter család történetének nagy és sikeres korszaka, amit elősegített a Péter és a Tegzes család tagjainak összeházasodása. A Tegzes család Halas legtekintélyesebb famíliája volt a 17. században. (Vargha Zoltán 1940; Szakály Ferenc 2000. 332-338.) E szerepet vette át a Péter család a 18. században. Ezt jól jelzi 1692-ben a már említett Péter István (7-1746) és Tegzes Kata házassága. (Vargha Zoltán 1914.1. ; 1940.148-149.) A Péterek a Kiskunság 1745-ös megváltásakor, a redemptiokor nagy területeket szereztek. Vagyonuk a város legtekintélyesebb családjává tette őket. (Vargha Zoltán 1914.2. ) Gazdasági erejüket szemléletesen mutatják az adóösszeírások. 1751-52-ben a 10 legtöbb adót fizető lakos között két Péter is volt. 1785-86-ban a második legtöbb adót fizető Péter István (1741-1814). (Szabó Attila 2001.) A család társadalmi rangjára jellemző, hogy 1725 és 1797 között 13 évben valamelyik Péter tölti be a bírói tisztséget. Péter Ferenc (7-1725) egyszer, Péter István (?- 1746) kétszer, Péter Ferenc (1707-1760) háromszor, Péter István (1741-1814) hétszer volt főbíró. 1817 és 1832 között Péter László (1778-1845) háromszor főbíró. (Tóth János: Kiskunhalas város története. 301. Kézirat. Kiskunhalas Levéltár) A családdal kapcsolatos adatoktól hemzsegnek a kiskunhalasi Levéltár iratai. (10. melléklet.) A Péterek halasi szerepének, történeti jelentőségének bemutatásához fontos lépés a mostani könyv megjelentetése. Történetük első két évszázadát Péter Ferenc foglalta írásba a 19. század elején. A kiskunhalasi Péter Ferenc (1757-1821) önéletírása és családkönyve nem csupán a 18-19. századi helyi családtörténet szempontjából figyelmet érdemlő mű, hanem azért is, mert az olvasót megismerteti az adott időszak sok tekintetben tipikus, más életpályáival. Szerzőnk születésétől kezdve saját kora társadalmának kiváltságos, nemesi rétegéhez tartozott. Az 1848 előtti Magyarországon a nemesi oklevéllel rendelkezők már eleve jogi szempontból az elit tagjai voltak, akik mindenféle értelemben a döntéshozók, a hatalmat gyakorlók körét képezték. Többnyire még akkor is így volt ez, ha egyébként gazdasági, társadalmi és kulturális életszínvonaluk igen sokszor a népesség 90%-át képező jobbágyokéval, azaz az alattvalói lét legalján élőkéhez volt hasonló. A hagyományosnak is nevezhető rendi jogviszonyban a „mindenkinek a magáét” elve volt a meghatározó, s ennek megfelelően különböző kiváltságok illették a nemességhez tartozókat. Péter Ferenc is tehát egy olyan világban nőtt fel, amelyben kisgyerek kora óta tudatosulhatott benne a rendi világ ekkor még nagyrészt öröknek hitt normarendszere, amit a közismert jogi forma is kifejezett, hogy a korabeli magyarországi társadalom nemesekből és nem nemesekből áll. A feudális társadalmi piramis csúcsán az uralkodó és családja, a főurak és a főpapok éltek. Ebben a rendszerben az egyén és a közösség kapcsolatában az utóbbi normái voltak a döntőek. Nem pusztán az írott jog, hanem az íratlan 5
