Szűcs Károly: Szebényi Imre szobrászművész 1923-1983 - Thorma János Múzeum Könyvei 4. (Kiskunhalas, 2000)
Élet és életmű - 1957–1968
kalapálás). Tematikailag a portré és a zsáner továbbra is gyakori (Kislány varjúval, Vetkőző nő), sűrűn ihleti meg kislánya (Adi portrék), de megjelenik az életképnek álcázott mitolo- gizáló narratíva (Nyilazó fiú, Kariatida, a Zodiákus figurái, Oroszlán és bika, Magyar Sybilla), valamint lemezpalasztika formájában az egyik későbbi főmű (Kiskun tudomány) is; tisztán irodalmi vonatkozás Csokonai személyében a történelmi emlékportré. Az első alkotókorszak technikailag és tematikailag többféle folytatást kínál, ugyanakkor a fő csapás is kijelöltetett. Ez pedig az irodalmi és mitologizáló narratíva, valamint a nagyobb formák és a szabad szobrászati anyaghasználat, a kalapált és hegesztett/forrasztott lemezplasztikák felé vezet. Kiállításának jelentős visszhangja volt, mégha komoly elemző írás nem is akadt közöttük. A kritikák véleménye megoszlik az elismerés és a dorgálás között, de formai-tartalmi újításait bizonytalanságnak, útkereső próbálkozásnak tekintik.24 Az egyéni kiállítását követő években több nagyméretű épületszobrászati domborműre kap megbízást. Ekkor készülnek sport tárgyú épületplasztikái, a Korcsolyázók (Jégszínház homlokzata), és a Kerékpárosok, valamint jellegzetes madárkompozíciói, a Darvak (Pécs- újvárosi lakótelep) és a Gém (OTP-ház, Engels tér és Alpári Gyula utca sarka). A technikai kísérletezés jegyében elkészíti első aluminium plasztikáját, az Úszót. Kevés új műve kerül a nyilvánosság elé ezekben az években. Műtermében a modem körplasztika formakérdéseinek megoldásait keresi, és mint a későbbiekben kiderült, nem kis sikerrel. Az 1965-ben megrendezett X. Magyar Képzőművészeti Kiállítás meghatározó lett mind Szebényi Imre életműve, mind a hazai szobrászat szempontjából. A kiállításon bemutatott Szebényi művek a narratíva kiteljesedését és egy megújult szobrászati technika lehetőségeit mutatják. A Műcsarnokban olyan, immár nem kisplasztikái jellegű alkotásokat láthatott a közönség, melyeket mai ismereteink alapján az életmű legjelentősebb darabjai közé sorolunk (1848, Duna és mellékfolyói, Pannóniái légionárius). Mindhárom horganylemez alkotás a nagyszobrászati, köztéri plasztikák igényével készült, és ezzel meghatározta a következő évek müfelfogását is. Szebényi megtalálta a nagy formákra alkalmazható, önálló formanyelvét. Az allegorikus és mitologizáló témák a történelem, a táj és a haza közösségének figuratív megjelenítésére törekedtek. Az 1848 ökölbe szorított kezű férfialakja a plebejus történelemszemlélet emlékműve; a. Pannóniái légionárius alakja a históriai és régészeti múlt, valamint a dunántúli táj szeretetét közvetíti, a Duna és mellékfolyói a kisoroszi lakóhelyre, és távolabb egész Európára - ahogy egy publikus értelmezés fogalmazott „Európa népeire” - utaltak. A felszabadulás 20. évfordulójának alkalmából rendezett X. Kiállítás a hatvanas évek egyik első művészeti botrányát váltotta ki. A támadó kritika célpontja Varga Imre Prométheusz című szobra volt, de Szebényi hasonló plasztikai felfogást képviselő 1848-áxó\ is elítélően szóltak. A Művészetben D. Fehér Zsuzsa így írt: „Szebényi Imre a 48-as szabadságharc (1848) megjelenítésében pszichológiai jellemzésre törekszik, de az elszánt hazafias mozdulat színpadiassá válik. Mondjuk már ki egyszer, hogy az absztrakt szobroknál helyénvaló sokféle rongyolt, értelmetlenül zsugorított anyag legtöbb szobrászunk célját rosszul szolgálja, a tartalmat fellazítja, a belülről induló modem térformálást, tömegelrendezést nem pótolhatja. A mérlegre tett művészeknek több szobra szervesen alkalmazza a fakturális újításokat. A tehetségükhöz méltatlan játék annál inkább szemet szúr.”23 A számonkérés fő iránya a szobrok készítésének módjára, a szobrászok által alkalmazott tecnológia - a lemezanyag és a varratos hegesztés, forrasztás - ellen irányult.26 A vihar hiába irányult a technológia ellen, alapvetően nem szakmai problémáról volt szó. A kifogások arra a nyilvánosan ki nem 7
