Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Kovács Ibolya: A kaskötés és kosárfonás Kiskunhalason
Kaskötés és kosárfonás Kiskunhalason 327 4. Karos kosarak hántolatlan vesszőből a kiskunhalasi piacon, 1996 a fonatban. Fakalapács vagy fémkalapács, mellyel a sorokat tömörítették. Fémkalapács esetén egy falap, hogy ne közvetlenül a vesszőt verje. Tompahegyű kés a vesszővégek levagdosására. Régebben a parasztspecialisták a térdükön vagy a két lábuk közé fogva kötötték a kasokat, az 1930-as évektől kaskötő pádon.31 Egyszerű változata egy deszkalap, melyre munka közben felszegezik a kosarat az aljánál, s a két térdük között a székhez támasztják. A kaskötő padnak már egyik végén van két lába. A fülek helyére oldalfákat szúrnak: a kosár ívére kifaragott, hegyes farudakat, melyeket csak a fulezés előtt húznak ki, s a helyükre szúrják be a fülnek való vastagabb fíízbotokat. A kosár belsejének a tisztításához - a kiálló végek elmetszéséhez - egy fakanálforma, fából faragott eszközt használták. Alányúltak, s felemelték a vesszőt vele, így a metszőollóval el tudták vágni ferdén a vesszőt, így az belesimult a kosár aljába, oldalába. A metszőolló természetesen csak újabban használt szerszám. A kosarakat szöge- zéssel erősítették a deszkához. Általában elég volt a 65-ös szög, a terményhordásra használt kosarakhoz - mert domborúbb volt a fenekük -, kellett a 100-as szög is. Kosártípusok A kaskötők általában csak olyan kosarat készítettek, amelyeket vagy a mezei munkáknál tudtak felhasználni, vagy a ház körüli kisebb munkáknál. Ennek megfelelően leggyakrabban két típust kötöttek: „Csak kereket meg karosat.” 31 Juhász 1991.467.
