Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Kovács Ibolya: A kaskötés és kosárfonás Kiskunhalason
Kaskötés és kosárfonás Kiskunhalason 323 1. Csirkebontó. M: 72 cm. Thorma János Múzeum 65.5.2. Állattartás A vizes, mocsaras területek mellett a füves, ligetes puszták határozták meg a halasi tájat, melyen egészen a XIX. századig extenzív állattenyésztést folytattak. A szarvasmarhát, juhot, sertést legeltető pásztorok jellegzetes kiskunsági enyhelye a cserény volt. Vesszőből font (vagy nádból készített, vesszővel korcolt) lapokból állt, fedél és ajtó nélküli, a lapokat földbe vert karókra vesszőgúzzsal erősítették. A pásztorok a cserény szélmentes enyhelyében tértek nyugovóra.25 Másik típusú, enyhely a szárnyék, melyet nádból készítettek, s az állatok, a pásztorok védelmére szolgált, szintén hasított vesszővel korcolták.26 A ház körüli állatnevelés jellegzetes eszköze a csirkeborító kas vagy kosár. Ritkásan font, csonkakúp alakú kosár, alj nélküli. Nagyobb szájánál lefelé leborították a földre, beletették a kotlóst a kiscsirkékkel vagy a nagyobb csirkéket, így azok nem tudtak elkóborolni, s a ragadozó madaraktól is védve volt. Hántolatlan vesszőből készítették. (1. kép) Méhészet A fából készült kaptárak őse a csúcsos alakú, nyersvesszőből vagy szalmából font, agyaggal tapasztott méhkas. A kiskunhalasi Torma János Múzeum több darabot őriz, gyakori lehetett ezen a vidéken. (2. kép) 25 Tálasi István 1977. 187. 26 Tálasi István 1977. 187.
