Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Kovács Ibolya: A kaskötés és kosárfonás Kiskunhalason
320 Kovács Ibolya ságot tűrő, homoki növények (pl. árvalányhaj, báránypirosító, naprózsa, stb.)3 Azonban ez a szárazság csak az utóbbi évszázad eredménye, több bizonyíték van arra, hogy egykor sok tó, mocsarak, belvizek jellemezték a várost, így a íüzfélék gyakori növények voltak errefelé. A városnak folyója nincs, a mainál gyakoribb esőzések vize a szélfújta mélyedésekben gyűlt össze, mocsarakat, kisebb tavakat alkotva.5 6 A városhoz tartozó egykori puszták közül kettőnek a neve konkrétan árulkodik a vizes talajról, s a rajta bőven tenyésző fűzfélékről: Füzes puszta, illetve Rekettye puszta. Rekettye pusztán 1658-as adat szerint rendszeresen termelhettek ki vesszőt: „Hitem után vallom, hogy laktam Halason négy esztendeig, eleget szántottam, kaszáltam, vesszőjét vágtam Rekettyének, Karapálynak, és ott egy laposon költ egy kevés rekettye vessző, az háborúság után, és hogy az Halast utókban megszállották, az Baranyi emberek, csak a vessző kedvéért nevezték Rekettyének, de az előtt a régi emberektől soha nem halottam annak nevét Rekettyének.”7 Rekettye puszta így talán épp (a mai napig bőven növő) a rekettye-fűzről kaphatta nevét, de egy másik 1753-ból való népi etimológia magyarázata is helytálló lehet: „télben kivált mikor nagy havak vannak, és a hó elolvad; a hó vize úgy nagy esős időkben az eső vize meg reked” - ezért nevezik e területet „Rekettyének”. Ez a fűzfajta pedig nagyon kedveli a sekély, „rekettye” vizet.8 1809-ben a következő elnevezések utalnak tavakra, mocsarakra: Halastó, Fehértó, Sóstó, Inoka-rét, Peer-tó, Bodoglári rét, Darányi-rét, Kis-Teleki-rét, Nádas-Kopolya, Bogárzó-víz. (A halasi népnyelvben a rét szó mocsaras tavat is jelent.)9 A város körül tehát bőven teremhettek füzfélék, de akár a város belterületén is: a belvizek a városnak sok gondot okoztak, egy-egy esősebb évszakban több ház összeomlott, s a belső mocsarak lecsapolását, a belvizek elvezetését csak a XIX. század elején kezdték meg.10 11 Adatközlőim, s határjárásaim alapján, az egykori, s mai jellemző füzfajták a következők: Cinege-fűz (Salix romarinofolia), errefelé általánosan ismert neve: nyúlvessző. Alacsony, 1-2 m magas cserje, vékony vesszői sárgászöldek, barnásvörösek, nedves homokon, mocsaras réteken nő.11 Kiskunhalas környékén réteken, lapályos homokos területeken található, igen gyakori fűzféle. Rekettye-fűz (Salis Cinerea) Útmentén, nedves mélyedésekben növő, 3-4 m magas, rövid, barna, erős vesszői vannak.12 A nyúlvesszővel ellentétben nagy, erős kosarak készítésére használják. Az adatközlők a többi füzfajtát csak mint „fűz” jelölik: Kender-fűz (Salix Viminalis): nedves, vályogos talajon él, világossárga, erős, kemény vesszői vannak. Hántottan fénytelen fehérek a vesszői, hántatlanul nem vesztik el sárga színűket. Mandula-fűz 5 Kenedics Károly: Természeti viszonyok. In.: Janó Ákos (szerk.) Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia. Kiskunhalas, 1965. 24. 6 Kenedics Károly 1965. 10. 7 Nagy Szeder István, id.: Adatok Kiskun - Halas város történetéhez. Kiskunhalas, 1923. 88. 8 Nagy Szeder István 1923. 232. 9 Kenedics Károly 1965. 19. 10 Nagy Szeder István, id.: Kiskun-Halas város gazdaságtörténete. Kiskun-Halas várostörténete oklevéltárral 4. Kiskunhalas. 1935. 58. 11 Nagy Mari-Vidák István: Kaskötés, kosárfonás. Gödöllő, 1978. 6. 12 Nagy-Vidák 1978. 7.
