Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Keresztúri Zsuzsanna: Kiskunsági dohányzacskók
Kiskunsági dohányzacskók 309 szűcsmester készítette az 1870 körüli években. Szekér József halasi főbíró készíttette és használta az 1880-as évek végéig. Janó Ákos gyűjtötte 1956. decemberében Mészáros Jánostól. A dohányzacskók anyaga Mint az a leírókartonokból is kiderült, mindkettő anyaga: a kos herezacskója. Ez a legalkalmasabb anyag dohányzacskónak, mivel varrás nélkül elkészíthető. A kostökzacskó kivétele A két hátsó lábánál felkötött kos herezacskóját jókora tányérral kikanyarítják. Ezzel együtt nyúzzák le a sallangnak való lábszár- és farkbőrt, s még a hasa aljából egy részt egészen az állat szügyéig. A kivételtől függően lehet a dohányzacskónak 3 vagy 4 sallangja. Három sallangnál a két hátsó lábszár és farkbőr (3. kép), vagy a két hátsó lábszár és hasi rész (4. kép). Négy sallangnál a két hátsó lábszár, farkbőr és hasi rész (5. kép). A kivétel másik módja, amikor az állatot tömlőre nyúzzák, vagyis egy darabban lehúzzák a bőrét, s csak azután vágják ki a zacskónak valót. Szőrtelenítés, kikészítés A múzeumi karton leírásaiból nem derül ki a bőr szőrtelenítésének és kikészítésének módja. Ezt Dorogi Márton egyik nagykunsági cikkéből tudhatjuk meg1': „Szőrtelenítés. A zacskónak valót, ha nem vették azonnal munkába, kitömték szalmával és úgy szárították meg, hogy meg ne rőkönyödjék (össze ne húzódjék). Ezután követke 5 Dorogi Márton: Bőrből készült népi dohánytartók. Ethnographia. 1958. LXIX. 272-273.
