Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Keresztúri Zsuzsanna: Kiskunsági dohányzacskók
310 Keresztúri Zsuzsanna zett a szőrtelenítés. Ennek több módja volt. Régen ganéba tették, vagy a birka alá a trágyába ásták el, rajta járva, ráganélva a birka, három-négy nap alatt összefülledt, megpállott a bőr, és rendszerint a kimosással lejött a szőre. Szintén régi módszer az, hogy megtömték nedves árvaganéval vagy csutkahamuval, s ez pállasztotta le a szőrt. Volt, aki vizeletbe tette, vagy rávizelt, így összehajtogatva hamarosan lepállott róla a szőr. Ez bizonyos készítést is adott a bőrnek. A hamvasban való szőrtelenítés is gyakori módszer volt. Árvaganénak vagy fának a hamuját mésztejbe tették (ez volt a hamvas), ebben is lepállott a szőr három-négy nap alatt. Gyakori módszer volt, hogy a lábszárukra csavarták a nyers zacskónak valót, vagy felhúzták a lábfejükre vékony kapcát téve alá, aztán a rendes kapcájukkal körülcsavarták és ráhúzták a csizmát. így is lepállott a szőr háromnégy nap alatt. Mások a bundájuk alá tették, és éjszakára ráfeküdtek: megfülledt, és lepállott a szőre. Ezek a módszerek már kimentek a szokásból, csak a régiek emlékeznek rá. Ma már csaknem kizárólag meszezéssel veszik a szőrt. A zacskót egy rossz cserépedénybe teszik, amelyben tejfel sűrűségű mésztej van, olyanféleképpen, hogy a mészlé ellepi és mindenütt éri. Mások nem teszik edénybe, hanem bekenik a szőrős, mások a szőrtelen felét oltott mésszel, és belecsavarják rongyba. így áll három-négy napig. Időközben meg kell nézni, s hogy átjárja a mész, megforgatják. Ha már jön a szőre, kiveszik, nehogy a mész elegye a bőrt, a mészből kivéve a zacskót, hideg vízben jól kimossák. A mosáskor rendszerint a szőre is lejön. Kikészítés. Sokan megelégszenek ennyivel, és készítést nem adnak a bőrnek, hanem kéz közt puhára dörzsölik. Valóban a hamuval, húggyal, trágyával való szőrtelenítés sós, lúgos hatása érleli a bőrt, tartósítja, nyúlósságát elveszi. Van, aki a hamvasból való kivétel után, miután kimosta, emberi húgyba teszi, vagy levizeli és összehajtogatva néhány napig hűvös helyen érleli, vagyis kikészíti. Manapság már a timsós- konyhasós cserzés az általános. A kimosott vizes zacskót bedörzsölik porrá tört timsó- val és konyhasóval, és összehajtogatják. Mások körülbelül egy liternyi vízben feloldanak 20 dkg timsót, feleannyi szelíd sót (konyhasót), és ebbe teszik. így három-öt napig, aztán kiveszik, és kissé megszikkasztják. Félnyers állapotban történik a zacskó nyújtása. Húzogatják, nyújtják, tágítják, közben lecsipkedik róla az árvahúst, vagyis a bőr kirojtosodó hártyáit. Meghúzgálja a lapát vagy az ásó élén. Ha van kákója, azon húsolják, törik. így tisztul meg a bőr. Természetesen ezt a több óráig tartó munkát a pásztor nem végezheti egyfolytában, leülve a karám mellé, hanem a nyáj után ballagva csinálja. Ha nem ér rá, szűre ujjába, bundája kötésébe teszi a bőrt, hogy ki ne száradjon. Ha már jól kinyújtogatta, töri, puhítja, morzsolgatja, dörzsölgeti a két keze közt, míg csak olyan nem lesz, mint a patyolat. A pásztorembernél eltelik néhány nap, amíg jó puhára töri a bőrt.” Szabás A puhára tört bőrt kiterítik, egy tányért helyeznek rá, azt körülrajzolják, majd ennek mentén megközelítőleg egy szabályos kör alakot vágnak ki. A sallangokat felszelik vékonyabb sallangokra, „rendszerint hatra” - írja Dorogi Márton. Ezzel szemben a kiskunhalasi darabokon három, négy, illetve öt ilyen apróbb sallang található. A meg
