Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Csupor István: Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban
Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban 299 csó, egy 1888-as butella (Leltári száma: 55.2.639.), egy bögre, egy locsoló kanta, valamint két bődön fordul elő. Az egyik, nagy méretű bődön készítőhelye elsősorban a man- gánoxid-tartalmú, nagyon sötét barna máz alapján határozható meg: a szegedi fazekasok az ismert emlékanyag tanúsága szerint nagyon szívesen használták ezt a mázat, kulacsra, bödönre, kantára egyaránt, egyszóval az egyszerűbb használati edények mázolására. A nagy méretű bödönhöz eredetileg a szájperemre ráboruló fedő is tartozott, ez azonban valószínűleg még a gyűjtés időpontja előtt eltört vagy megsemmisült. A majdnem fekete, kicsit fémes jellegű, jól égetett máz ennek az edénynek is legfeltűnőbb jellegzetessége, ez alapján valószínű, hogy Szegeden készült, mégpedig a 19. század második felében. (36. kép. Leltári száma: 71.11.27.) Ezt a túrósbödönt 1971-ben VORÁK József gyűjtötte Rádóczi Istvántól, eredetileg a túró mellett vajat, zsírt, sőt mézet is tarthattak benne. A másik nagy alföldi város, Debrecen - noha lakossága szintén református, akárcsak Kiskunhalasnak - valószínűleg a nagyobb távolság miatt nincsen jelentősebb mértékben képviseltetve az anyagban. Abból a négy darabból, amely biztosan debreceni népi kerámia, kettő tálféleség, kettő pedig butella. Ezek egyike a múzeum kiállításán szerepel, ezt mutatjuk most be. A dél-alföldi típussal szemben ez a darab már inkább a közép-tiszaiakkal mutat rokonságot, hiszen nem alakították téglatest-formájúra, hanem a megkorongozott edényt csupán gyengéden meglapogatták. így alakult ki az ovális forma, amelynek oldala mindvégig ívelt, ám a mezőcsátiakkal és főleg a tiszafürediekkel szemben a debreceni butellák egyrészt alacsonyabbak, másrészt szélesebb a fenekük, egyszóval: sokkal zömökebbnek tűnnek. A bemutatott darab is ezek közé tartozik. Készítője fehér földfestékes alapra sötétzöld mázat használt, és ez a nagyon sötét színű máz is jellemzője a debreceni butellák- nak. Az edény oldallapjain karcolt felirat olvasható: ,A ki / iszik belőle / váljon égé / ségére 1888 /ban". A felirat tehát arról árulkodik, hogy ez a darab 1888-ban készült. A debreceni butellák között mindamellett nem egy van, amelynek szövege arra utal: tulajdonosa inkább arra vigyázzon, hogy mindig tele legyen a bütykös, és ne a kocsmába, a zsidóhoz vigye a pénzét. A bemutatott darab ugyan szövegében nem a fenti típust követi, ám ezzel együtt a debreceni butelláknak igen szép példánya (37. kép. Leltári száma: 56.10.1.), noha a leírókarton adatai szerint Karcagon készült - ez nem valószínű. Nem volt ismeretlen a halasi háztartásokban a szegvári készítésű butella, amelyből kettő is szerepel a gyűjteményben, valamint a szarvasi és szentesi fazekasmunkák sem - az előbbieket egy 1841-ből származó, Tóth István nevével fémjelzett kancsó és egy tányér, az utóbbiakat egy váza képviseli. A közeli Kunszentmiklósról egy Bozsik-féle kulacs származik. Bozsik egyébként a historizáló stílusú, Badár Balázst követő fazekasok egyike volt, aki díszítményeiben erősen eltért a hagyományoktól, ám Badár virtuóz rajzkészségének és kompozíciós érzékének híján lévén, munkái túlzottan merevek. (Leltári száma: 55.73.4.) A következő kis edény - mindössze 13,9 centiméter magas - nemcsak a mérete, hanem készítőhelye miatt is érdekes. A szakkutatás nem sok olyan tárgyat ismer, amely kétséget kizáróan simontornyai, ám ennek a kis kulacsnak a felirata éppen ezt bizo-
