Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Néprajz - Csupor István: Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban
Fazekasmunkák a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban 293 annyira gyökerek nélküli az ő munkássága a mezőtúri fazekasságban, mint a kutatás korábban vélte. Az 1870-es években nem egy fazekas kísérletezett az újítással (többek között Békési István és egy Juhász nevű is), és véleményem szerint ez a korsó is ebbe a fő vonalba tartozik. Ahogy KRESZ Mária írta: „a Badárnak tulajdonított stílus régi hagyományokban gyökeredzik, amellett, hogy a századvégi iparművészet keletieskedő stílusa hatott rá.” (KRESZ 1991.46) Az, hogy ecsettel díszítette a készítője, mindenképpen kiemeli a megszokott tárgyak sorából, hiszen a 19. század második felében ez a technológia még nem volt általánosan ismert a túriak körében. A színezés ugyanakkor a mezőtúri fazekasság dudi korszakának a kezdeti éveit idézi, hiszen a barna és fehér mellett csak kevés vörös szerepel benne, és a virág közepeként - minimálisan zöld máz. Érdemes megemlíteni, hogy a nemzeti színek együttes szerepeltetése, amely nem egy mezőtúri fazekasmunkának jellemzője, itt is jelen van, még ha a megszokottnál kevésbé látványos formában: a virág egyértelműen piros-fehér-zöld. A halasi háztartásokban a fenti központok mellett Hódmezővásárhelyről származó cserépedények is szép számban fordultak elő. Ez sem véletlen persze, hiszen Vásárhely közelsége éppúgy közrejátszott a hódmezővásárhelyi fazekasmunkák fokozottabb elterjedésében, mint az a tény, hogy nevezett város is fontos vásártartó hely volt, mint ahogy a nevében is áll. Kiskunhalasra mindenesetre jelentős számban jutottak el vásárhelyi cserepek, amelyek között leginkább a kancsó (18 db), a butella (14 db) és a nagy tál (12 db) számított általános edényformának. Ezeken kívül előfordult a halasi házakban kanta (2 db), csali korsó (2 db), butykoskorsó (1 db), szilke (3 db) és hordókulacs (1 db), valamint az 1941-es és azt követő évekből két bokály is. A vásárhelyi tárgyak sorát egy mázvirágos kantával kezdjük. Olyan kanták és korsók nemcsak Vásárhelyen készültek, amelyeknek a külső felületét sárgás földfestékkel öntötték le, és mázzal tarkállták, hanem például Szentesen is, ám a díszítésnek ez a módja, az ún. mázvirág sokkal inkább a vásárhelyiekre volt jellemző. Az edényt mindig a díszítés adja el elsősorban, márpedig ennél egyszerűbben nem lehetett színesíteni a felületet, ráadásul még csak sok máz sem kellett hozzá. A korsófélék vállára a fazekas sárga és zöld mázzal, váltakozva, szélesebb, ferde sávokat húzott, amelyek aztán az égetéskor még szét is terültek az edényen. A bemutatott kanta ennek a típusnak jellegzetes és igen szép példánya. (27. kép. Leltári száma: 55.148.7.) A vásárhelyieknél két városrészben is dolgoztak református vallású fazekasok. A tabániak inkább a sárga és zöld mázakat használták, az újvárosiak azonban a színtelen ólommázat is kedvelték. A szakkutatás csak az utóbbi években fedezte fel, hogy olyan edényféleségek is készültek itt, amelyeknél a fehér alapszínű edényfelületet barna föld- festékkel csíkozták, folyatták meg, és végül sárga vagy zöld mázzal öntötték le. Ennek a típusnak egy illusztris darabját mutatjuk be: a kancsó formailag akár csákvári készítmény is lehetne, ám a sárga máz alatt használt fekete csíkozás egyértelműen Vásárhelyre utal. (28. kép. Leltári száma: 55.79.34.) A nagyon szép, sárga-barna, szabálytalan csíkokkal díszített kancsó jelenleg a Thorma János Múzeum kiállításán szerepel, cseppet sem véletlenül. A 19-20. század fordulóján bort vittek fel benne a pincéből a házba.
