Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Történelem - Bellon Tibor: A város szép rendjének megtartása (Halasi mozaikok a 18–19. századból)
114 Bellon Tibor palánkkal környülvenni, négy kapukat rajta hagyni.” Azonban - tudomásom szerint - erre nem került sor.22 Pár évvel később felsőbb, megyei és királyi rendeletre megszervezik a tüzőrséget. Korábban is működött, sőt baleset is történt, mert a lámpásban lévő gyertyától tűz keletkezett a toronyban. Ezért most üveg lámpást alkalmaznak, melyet vas táblákon és rúdon tartanak. Veres zászlót is beszereznek "azon végre, hogy éjjel a lámpást, nappal a zászlót a tűz felé fordítsák.” Gyalai Istvánt és D. Pap Jánost fogadta meg a város tornyosoknak, fizetésük egy évre 25 rajnai forint készpénz, 12 mérő búza és 100 kéve nád, melyet maguknak kell levágniuk. „Ezen conventio mellett tartoznak minden órát megkiáltani éjjel és nappal azon okból, hogy nyilván való légyen vigyázások, szüntelen a toronyban lenni és vigyázni, tüztámadásokat, mellytől Isten ollyon (óvjon) bennünket, hírré tenni, minthogy harangozok is lésznek, az halottaktól adandó fizetés is övék lészen.”23 Az volt a szokás a háztól temetéskor, hogy míg a halottat a temetőig vitték, harangoztak. Ezért külön fizetség járt. Erről szól az intézkedés. Felszerelik a tüzőrséget négy kocsival, mindegyiken négy vasas hordóval, öt csáklyával, 4 ponyvával, 24 bőr vederrel és 4 lajtorjával. A város lovain túl állandóan két forspontos lovat is rendelnek a tűzőrséghez. Még azt is előírják, hogy minden este a tizedesek mellé ki kell rendelni 12 botos vagy vasvillás strázsát. - És ha már intézkednek, minden fontos dologgal számolnak: Büntessék azokat a lakosokat, „akik hordót tele vízzel nem tartanak házaiknál, a tüzes pernyét uttzákra és káros helyekre kihordják, egyik házból a másikba tüzet vagy gyertyát hordanak, gyertyával ház padlásán ’s káros helyeken járnak, malmokban éjjel, nappal pipáznak, ’s tüzelnek, uttzákon lámpás nélkül járnak, a sütő házakban lent, szalmát, nádat tartanak akkor is, 'midőn kenyérnek fíittenek, egy forintra büntessenek.” Akik a „pipájokat illetlen, láttzatos helyen hordozzák”, akik baltával jártnak, és akik lövöldöznek a városban egy márjásra, akik „ködökig való inget viselnek”, ötven pálca helyett inkább ötven garasra büntetődnek, akik pedig lakodalmak alkalmával helytelenül viselkednek, azt egy napnál tovább tartják, vagy a tilalom ellenére toroznak, 3 forintot fizetnek. De nem kerülik el azok sem a büntetést, akik a „házaik körül eperj fákat nem ültetnek, akik az uttzákat szemet dombokká tsinálják, akik vermeket füstölvén (azaz kiégetvén) impedimentumot (akadályt) azokra nem tésznek, üres vermeiket nyitva tartják.” - Ezeknek a szigorú intézkedéseknek a város vezetése igyekezett érvényt szerezni - nem mindig teljes sikerrel. A megszokás, a mindennapi gyakorlat sokszor erősebbnek bizonyult a törvénynél. Bírák uraimék is tudták ezt, a napi ügyekben a hagyománynak volt nagyobb szerepe. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1822-ben is arról határoz a tanács, hogy mivel a lakodalmazásokban a több napi dorbézolás el van tiltva, hirdessék ki a templomok előtt, hogy „senki egy napon túl lakodalmaskodni, s az alatt a szín alatt dorbézolni ne bátorkodjon.” 24 A tűzi veszedelem volt az egyik legnagyobb ellensége a városnak. Krónikák szólnak róla, hogy gyakran hamvadt el egy-egy épület, sokszor utca vagy városrész a gondatlanság miatt. Nem csoda hát, hogy a fenti szigorúságot igyekeztek következetesen érvényesíteni. Sőt van rá példa, hogy a vétkest keményen meg is büntették. 1767-ben Szalai Mária Fülöpszállásról ide jött szolgáló a kemencét fíítvén, az előírás szerinti 22 Prot. Kkh. 1772. mác. 3. 75-79. 23 Prot. Kkh. 1775. jan. 19. 27-29. 24 Prot. Kkh. 1822. ipáj. 6. 255/103
