Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Történelem - Bellon Tibor: A város szép rendjének megtartása (Halasi mozaikok a 18–19. századból)
A város szép rendjének megtartása 115 szükséges vizet nem vitte oda. Sőt „az égő kementzét gyakran megkavarta, elannyira, hogy az kezében lévő piszka fa vége lánggal égett, melynek végéből egy darab égő fa kiesvén, a fütteni való kórót, azutánn a sütő házban lévő leneket, és így a süttő házat is felgyújtotta.” Ezzel a várost is veszélyeztette, mert nem rajta múlott, hogy nagyobb tűz nem keletkezett. Mint a „közönséges békességnek ollyan nagy ellensége,...a népnek legnagyobb concursusábann (összejövetelekor), vasárnapon maga érdemlett tselekedetének elvételére, másoknak rettentő példájára az piatzon bittófához köttetik, minden jószága eleiben rakatik, osztán a városbul végképpen kitsapatik. Azon közben pedig az égett háznál 25 korbátsokkal megverettetik.”25 Halason is sárból, cserépből épített nagy boglyakemencék ontották a meleget, bennük sült a kenyér. A csárdákban, vendégfogadókban is kemencével melegítettek. Fonyó Imre vendégfogadós azt kérte a tanácstól, hogy mivel a vendégszobák kemencéje körül nincs patka, „a kemencék szájára sár előtéket (a kemence száját lezáró alkalmatosság) nem csináltathat”, kéri, hogy azokra pléh ajtócskák készüljenek.26 Az ilyen kemencék főzésre, sütésre egyaránt alkalmasak voltak. Nyilván ilyen konyhaeszközbeli kára volt az 1801-ben Nagykőrösről költöztetett plébánosnak, mert sok tatai edény, „rész szerét paraszt cserép, rész szerint vas edény” kára lett.27 Tata az egyik leghíresebb dunántúli fazekas központ volt, ahol tűzálló cserépedényeket is készítettek. Ezzel messze elszekereztek, a példa szerint még a Duna-Tisza közére, Nagykőrösre is eljutottak. Az építőanyagokban szegény Kiskunságon minden szilárd anyagnak nagy becse volt. így nagyon hamar felfedezték a homokpadok lábánál kiterjedő rétségek mélyén levő vékonyabb-vastagabb réti mészkövet, vagy darázskövet. A halasi templomot több szakaszban újították fel a török kiűzése után. 1696-ban zsindelyezték a tetejét, 1697-ben üvegezték, 1698-ban újonnan padlásolták, festett táblákat tettek fel, és elkészítették a prédikáló széket. A munkát Komáromi Szőke Asztalos Andrással végeztették. A névben lévő Asztalos jelző a mesterségre utal. Az építkezéshez való követ Mérges pusztán a lakosok vágták és szaggatták,28 1772-ben arról értesülünk, hogy "terméskövek határunkban fundamentumnak elegendők találtatván, a tehetősebb lakosok kőkéményeknek építésére fognak kénszeríttetni. És hogy jobb móddal épülhessenek, a város téglát a közönségesből fog égettetni, és a lakosoknak pénzért adni. A szegényebbek pedig külömben is fából, földből és vályogból szoktak építeni, és a tűztámadások eleit venni.” 29 Egy évvel később arról értesülünk, hogy „hegyesi lakosok Retzicza János és Szajkó György, nemkülömben Fénszaruból származó Madatskai János és Czeglédi Kámhál János ez előtt harmad nappal maga személlyében, most pedig tiszt, plebánus uram által megjelenvén, épületeknek fundállására ház fundusokat is vévén, kővágókat is hozott avégre, hogy a közönséges bányában követ vágattasson.” Mivel nem redemptusok, megtiltja a tanács nekik mind a kővágást, mind az építkezést.30 Ugyanez a Kamhal János lehetett az is, aki Kőkútról a raktár építésére behordott 24 öl kőnek az árát kérte a tanácstól. A tanácsi nyomozás kiderítette, hogy majsai lakosok vágták a követ, ennek árát, ölenként 1 forint 15 krajcárral, egy kenyér árával (7 krajcár), és egy font hús árával (3 krajcár), összesen 1 Ft 25 krajcárral a város kasszájából 25 Prot. Kkh. 1767. júl. 26. 3-4. 26 Prot. Kkh. 1821. nov. 10. 145/211. 27 Prot. Kkh. 1801. jan. 31. 36-37/60. 28 Prot. Kkh. 1723. 29 Prot. Kkh. 1772. márc. 3. 76. 30 Prot. Kkh. 1773. jún. 6.
