Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum - Thorma János Múzeum könyvei 3. (Kiskunhalas, 1999)
Történelem - Bellon Tibor: A város szép rendjének megtartása (Halasi mozaikok a 18–19. századból)
A város szép rendjének megtartása 113 nép előtt, hogy amelly gazda ezután fonókat bátorkodik be’ fogadni, minden tekintet nélkül mind a gazda, mind a gazdasszony a piatzon fognak megpáltzáztatni és korbácsoltatni.” Tudnivaló, hogy a férfiak pálcát, az asszonyok büntetésképpen korbácsot szenvedtek el.19 20 Hogy megtörtént-e, arról nem szólnak a szűkös források, Úgy gondolom, hogy nem, nagyobb volt már ekkor a tiltásnak a füstje, mint a lángja. Elvétve ritka példákkal is találkozhatunk a jegyzőkönyvek avult lapjain. Különösen becses, ha a mindennapi táplálkozásra vonatkozó adatra bukkan a kutató. 1797 tavaszán Túri József gazdája ellen tett panaszt, hogy az őt rosszul tartja, a tarhonyát és a kását (nyilván köleskását) nem zsíroztatja meg. Ezért tovább nem akar nála szolgálni. A korabeli gyakorlat az volt, hogy az igazság kiderítésére sok tanú vallomását rögzítették. De a legkisebb ügyben is kíváncsiak voltak a másik oldal álláspontjára. Ebben az esetben is tanács meghallgatta a gazdát, Pólya Józsefet is, aki állította, hogy a béres korhely és dologtalan. Mindkét állításban lehetett igazság, mert a szolgát 9 pálcaütésre ítélve kötelezték a gazdához visszamenni, a gazdát pedig megintették, az emberségesebb bánásmódra figyelmeztették."0 Néha a kutató különleges csemegére bukkan. A magyarság néprajzában Györffy István szól a farkas fogásnak arról a gyakorlatáról, hogy élő állatot, bárányt vagy ludat kötöttek a gazzal letakart, álcázott farkasverem fölé. Szűcs Sándor a Nagysárrétről hoz hasonló példákat. A halasi jegyzőkönyv megörökített egy ilyen esetet. 1767 telén Jósa Nagy János panaszt tett a tanácsnál, hogy Bikádi Ferenc ellopta a lúdját a farkas fogóról. A vallomásokból kiderült, hogy „Jósa Nagy János farkas vermet ásván, arra egy ludat kötöttek, hogy az által a farkast oda csalhatnák, és megfoghatnák. De külömben esvén a dolog, kutya esett a verembe, kinek ordítását hallván Jósa Nagy János, az veremhez ment, és a dolgot úgy lenni tapasztalta. Ezzel hazamenvén, jutott eszébe, hogy a ludat meg otthagyta, és valaki el ne lopná, haza hozni szándékozott. De mikor a veremhez visszatért, a ludat már akkor nem találta, mert Bikádi Ferencz megfogta, és Vincze István házához azon ház gazdasszonyának hírével oda vitte. Ki is az pitvarban letétette. Azonközben csakhamar gyanúságból Jósa Nagy János Vincze István házához ment, kérdette Vinczénétől, hol volna az lúdja? - Kire felelt Vinczéné: mitsoda lúd? - És hogy Nagy János annál jobb móddal a maga lúdjához hozzá férne, tetteni kezdé, mintha ő is a lúd lopásban társ volna, mondván: hol az a vágni való? Erre mindjárt az asszony elő adá, és Jósa Nagy János a maga lúdját haza vitte. ,.”21 A 18. század utolsó harmada a török háborúk és más okok miatt igen bizonytalanná vált. Megszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények. 1772 tavaszán királyi rendekre hivatkozva szervezik meg a városi őrséget. Négy vachtert (a népnyelv bakternek, éjjeli vigyázónak mondotta ezt a tisztséget) fogad a város, kettő a toronyban, kettő a földön teljesít szolgálatot. A bérüket a város fizeti: fejenként 20 rajnai arany forintot és 10 mérő búzát kapnak. „Más lakosoktól való megkülönböztetésnek okáért pedig a Város különös (megkülönböztető) öltözetet fog számokra a közönségesből (a közös kasszából) készíttetni.” Ekkor van szó arról is, hogy a várost hasznos volna körülkeríteni, mivel „Kötöny, Harka, Kis Szállása jött ment kóborló, kártékony embereknek barlangja e’ város körül lévén, tolvalkodni minden akadály nélkül bejárnak.” Felmerült annak gondolata, hogy „jó volna a várost árokkal, és Ketskemét várossá példájára tövises l9Prot. Kkh. 1823. jan. 23. 372/17. 20 Prot. Kkh. 1797. máj. 5. 248. 21 Prot. Kkh. 1767. febr. 9. 396-397.
