Murádin Jenő: Thorma János 1848-as képei - Thorma János Múzeum könyvei 2. (Kiskunhalas, 1998)

Egy kényelmetlen kép

a huszonhatéves művész egyszerre a figyelem középpontjába került. Bródy Sándor méltatta a nagy képet, nyomban a bemutatása után, s ugyanúgy a művészeti kritika akkori szaktekintélye, Szana Tamás is, majd a kor nagynevű irodalomkritikusa, Beöthy Zsolt értékelte, tízoldalas nagy tanulmányában.

Bródy Sándor lendületes tárcája a Magyar Hírlapban a szélesebb érdeklődő közönség számára a leghatásosabban szolgálta a festő és műve népszerűsítését. „Egy magas kun fiú, alig huszonhat éves. (...) De a kun fiú lelkében az akasztott emberek halvány képe világított, az az októberi zordon reggel élt, nem nyughatott és három évig mind e képet festette vagy imádkozta - tessék válogatni a kifejezések között, de tessék elismerni, hogy ez a fiatalember volt eddig a legnagyobb kegyelettel, szolgáltatta a legszebb misét a mártírokért.” 76 Beöthy hangvétele más, ő már összegez és kritikát ír. Miután számba veszi a millenáris történelmi műveket, s a már jól ismert alkotókat, kijelenti: „Talán az ő műveik sikerénél is örvendete- sebb momentuma millenáris művészeti mozgalmainknak egy új, ifjú, eddig teljesen ismeretlen történeti festő feltűnése, kiben úgy látszik, megvan a tehetségnek az az ereje és igazi ambíciója, az érzésnek is az emelkedettsége, s találkozása a nemzetével, a tanulmánynak is az a komolysága, melyek a kiváló történelmi festő adományát és készületét teszik.” 17

Beöthy írása „költőt avatott”; a magyar képírás tehetséges fiataljának nevét vitte be a köztudatba. Kortársak évek múltán is így emlékeztek erre. „Amikor a fiatal festő - írta 1905-ben Sebestyén Károly-, nálunk szokatlan bátorsággal a magyar történelem legsötétebb tragédiájából merített ihletet, és képével kénytelen volt bujdosni a hivatalos körök túlzott lojalitása és félénksége miatt, akkor Beöthy, nevének díszével és állása tekintélyével exponálta magát a fiatal művészért, egyben pedig mélységes intuícióval, a hozzáértés és szeretet kettős készségével bírálta meg Thorma képét.” 18

Az erkölcsi siker azonban nem járt együtt az anyagival. A képet nem akarta megvenni senki. Azok után sem, hogy a kritika már akkor fölismerte: Thorma festménye nem csak a gyász, a múltakra való emlékezés jegyében fogant mű, hanem fölemelő, a helytállás példáját megfogalmazó alkotás. A már addig is tetemes kiadások ellenére, a városligeti, panoptikumszerű bemutató után a festő ismételten közönség elé kívánta vinni a képet.

24