Bánkiné Molnár Erzsébet: Polgárok Kiskunfélegyházán 1890–1913. Bürger in Kiskunfélegyháza 1890–1913. (Studia Folkloristica et Ethnographica 38. Debrecen, 1996)

közel három kiló szalonna árának felelt meg. A díszítésről sajnos nincsenek feljegyzések. Annál bővebb tájékoztatást kapunk a/, ünnepi készülődésben éveken át kiemelt helyet elfoglaló kalácssütésről. A kelt tésztából készített fonott és kerek kalács, a diós és a mákos kifli, valamint a rostos lekváros elmaradhatatlan része az ünnepi étkezésnek, nem csupán karácsonykor, hanem az év második legnagyobb ünnepén, húsvétkor is. A kalácssütés ünnepi jellegét a munkafolyamat hosszadalmassága is alátámasztotta. A tényleges sütés ideje december 23-án volt de a készülődés, a szükséges nyersanyagok kimérése, előkészítése már az ezt megelőző napon megkezdődött. Másnap, december 23-án már reggel 6 órakor kovászoltak, majd kétszeri dagasztás után 1/4 11 óra körül készen állt a megkelt tészta. Ezután még meg kellett formázni, a közben elkészített töltelékkel megtölteni, s a kemencében kisütni. A karácsonyi kalács ünnepi jellegét erősítette, hogy nemcsak az előkészületekben vett részt az egész ház népe, a kisült kalácsból is részesültek. Rangsor szerint a három nőcseléd 3-3, a két béres 2-2. a kisegítő alkalmi lány szintén 2 darabot kapott. A szűk család tagjainak jutott a megmaradt 3-5 darab kalács. A közösen készített és elfogyasztott karácsonyi kalácsban az ünnephez kapcsolódó közös étkezés hagyománya jelent meg. bár ez a közös, ünnepi étkezés már nem őrizte a hajdani közös asztal hagyományát. A karácsonyi ünnepi menü tarozéka volt a kocsonya és a töltött káposzta is. Hasonló módon a karácsonyhoz és a húsvéthoz, a farsangnak is megvoltak a jellemző ételei. Farsang vasárnapján fánkot, másnapján kelt tésztából szilvalekvárral töltött rétest, harmadnapján pedig krumplis pogácsát, majd diós és mákos kiflit sütöttek. A farsang egész hétre elhúzódó ünnepének szintén részévé vált a kalácsosztással kihangsúlyozott közösségi jelleg. Az összetartozás, a közösségi tudat fenntartását, erősítését nemcsak az ünnepek vidám napjai szolgálták, hanem a gyász, és az elhalt rokonokról, családtagokról, ismerősökről történő megemlékezés is. A naplóban leírt halottak napi megemlékezésre a család társadalmi helyzetének és belső hagyományainak megfelelően készültek. A megelőző szervező munka során számba vették az elhunytakat. Előkészítették a megemlékezés tárgyi kellékeit. E kegyeleti tevékenység nem az intim családi körben, hanem a kisvárosi nyilvánosság társadalmi terében bonyolódott. Éppen ezért nem csupán a családi hagyományoknak, hanem a család által képviselt, a társadalmi rétegükkel 67