Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Budavár bevétele 1849. május 21-én

s a parancs kiadatott, hogy a lajtorja vívok és támogatók bakancsuk sarkát rongygyal betekerjék, a tisztek kardhüvelyöket a táborban hagyják, hogy minden zaj és nesz nélkül jussunk be a városba, de mindezen intézkedés hasztalan volt, mert tüzéreink ügyetlensége bemutatott bennünket a várbelieknek. A mint ugyanis a Gellért- és Naphegy közötti dombon, tíz óra tájban tömegesen vonultunk be, mellettünk eresztgetvén fel röppentyűiket, úgy megvilágíták csapatainkat, hogy a várbeliek akár azt megolvashatták, hogy hány század jön, de lett is tisztességes fogadtatásunk. Addig míg mentünk és a lajtorják felett osztozkodtunk, a várban síri csend uralkodott, a mieink röppentyűzésére egyetlen ágyúgolyóval sem feleltek, de midőn a sikátorokban és a váralatti kertajtókban a lajtorjákkal megjelentünk, szünet nélkül szórták ránk a sortüzet, mely irtózatos pusztítást vitt véghez soraink között; így például: én nyolczad magammal vittem egy lajtorját, a most Sarló-útczának nevezett kis sikátoron s az első sor tűzre csak ketten maradtunk életben, én mivel szerencsére legelöl mentem, egész épen maradtam, de már az utánam jövő Domián János kecskeméti fiúnak, a mint meggörnyedve mentünk, a háta bőre alatt egy arasznyi alagutat fúrt a golyó, úgy bújt ki belőle, a többi hat társunk, egyetlen jajt sem hallatva, rogyott össze; valószínűleg mind a főbe, vagy gerincz-oszlopba érték őket a golyók. Újabb hét embert véve magamhoz, golyózápor közt ugyan, de veszedelem nélkül felvittük és felállítottuk a lajtorját, mivel azonban a rés még nagyon csekély volt, a várbeliek pedig a vízi városban néhány házat felgyújtottak és a reggeli szürkület is mindig világosabb lett, néhány száz emberünket ott hagyva, véres fővel húzódtunk vissza a Krisztina-városba a bástya felé eső első sor háza mögé. E szerencsétlen kísérlet alkalmával egy kecskeméti fiú, valami Adorján

86 vagy Orbán nevezetű a lajtorja feltámasztás után, nem várva be az általános roham megkezdését, azonnal felmászott, a horvátok megfogták őt s a bástyán levő legszélső ákáczfára felakasztották. A rést ostromlók hulláiból pedig a faltörmelék körül, egész koszorú képződött, melynek egyes pontjain 4-5 hulla is hevert egymáson. Görgey belátva, hogy nagyobb rés nélkül, pusztán lajtorja mászással a várat bevenni nem lehet, néhány 18-24 fontos ágyút és 80 fontos bombavető mozsarat hozatott Komáromból. A nehéz ágyúk a Nap- és Kis Svábhegyen, a bombák a Gellért hegyen lettek elhelyezve. A bombák kezelésével Valkai András kecskeméti származású, előbb már osztrák tűzmester volt megbízva s ez oly ügyesen intézte az irányítást, melynek kitűzésénél én is segédkeztem, hogy a második bomba a királyi lakot egész a földszintig áttörve, felgyújtotta, mire a magyar táborban általános és eget rázó „éljen" kiáltások hangzottak fel, mintha csak minden honvéd ternót csinált volna. Életemben ennél szebb tűzijátékot nem láttam: az épület belül és alól gyulladván ki, előbb az alsó, később a felső ablakokon és végre a palota homlokza86 Adorján János. 43