Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)
Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Budavár bevétele 1849. május 21-én
tán levő óra helyén tódultak ki a lángok s minden egyes láng, mint egy-egy óriási fáklya nyúlt ki a koromsötét éjben, míg végre a tetőrész is lángba borulva, egész Budapestet teljes megvilágításban tünteté fel. Mind a két város polgársága ujjongva hullámzott az útczákon, mintha csak a diadal ünnepét ülte volna, pedig a fekete leves még csak ezután következett. Május 20-án este 9 órakor, midőn már a rés olyan széles volt, hogy a falomladékon 25-30 ember egy sorban felmászhatott és rajta benyomulhatott, ismét elfoglaltuk kijelölt helyeinket a bástya felőli első sorház védelme alatt; az útcza kövezetén végig nyújtózva, a borjút a hátunkon feljebb tolva és párnaként használva néztük, hogy miként iparkodnak a sógorok a bombákat közénk röptetni, ez azonban a mi mulatságunkra, sohasem sikerült nekik, mert ha nagyon függőlegesen állították a mozsarat, a bomba, az elsütésnél nyert lökés következtében, visszaesett a várba, ha pedig egy kissé nagyobb hajlást adtak neki, akkor ívet csinált és kiröpült a Krisztina városon is kívül. Pokoli konczert volt ez, mely szakadatlan ágyúbömbölésből állott és egész éjféli 12 óráig tartott. Ekkor, mintha csak összebeszéltek volna, mind a két fél beszüntette altató nótáját és síri csend állott be, melyben egész nyugodtan alhattunk a jó gránitkő derékaljon. Félhárom órakor felröpül a Kis-Sváb-hegyről egy kéve röppentyű, ez volt a jeladás az általános támadásra, az ágyúk megkezdették bájos konczertjöket, mi felnyitottuk tölténytartóinkat, felmentünk az első sor ház padlásaira, lelöktünk néhány tetőcserepet és megkezdettük a puskávali tüzelést, de midőn a vezénylők észrevették, hogy a horvát atyafiak már nem igen mernek a fal mellett fennállva lövöldözni, megindítottak bennünket a fal megmászására s négy órakor már mind a vár-domb oldalán voltunk. Ekkor ismét fölröpült a Kis-Sváb-hegyről a pamat röppentyű s ágyúink mintha csak üdvözlő lövést tettek volna valami nagy úrnak, egyszerre mind eldördültek s nehogy mi bennünk is kárt tegyenek, elnémultak, mi pedig a várbeliek kétségbeesett erőfeszítéssel szórt golyózápora daczára, minden ponton megkezdettük a lajtorja mászást, Nagy Sándor pedig a 47-ik zászlóaljjal megmászva a falomladékot 5 órakor, Püspöky Grátián zászlótartója által kitűzette a várfalra a nemzeti zászlót. Ezt látva a várban levő olasz gránátosok, lepedőkből rögtönzött fehér zászlókat lobogtattak, s mi a bécsi kaputól a királyi palotáig lajtorján mászva majdnem egy időben jutottunk a várba. Ezzel azonban még nem volt vége a harcznak, mert a horvátok és granicsárok még az útczákon felállított torlaszok mögé vonulva, öldöklő golyókat szórtak ellenünk nemcsak puskáikból, hanem ágyúikból is, magát a Nándor-kaszárnyát is új ostrommal kellett bevennünk, mert a granicsárok a kapu alól folyton sortüzet adtak és az ablakokról is lődöztek mindaddig, míg szuronyszegezve jobbról-balról hirtelen felkanyarodva, meg nem rohantuk és irtózatos mészárlás után le nem fegyvereztük őket, ugyanitt egy tüzér 30-40 lépés távolságból egy kartács-töltényt akart a mieinkre elsütni, midőn azok tömegben siettek segítségünkre a kaszárnya megvívásához, de szerencsére egyik honvédtársunk még jókor észrevette és pus44
