Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Egy kis séta üde légen (Pácsa, Tinnye, Sóskút)

E barátságos beköszöntés után, hat legény meg egy tizedes szurony közé kapta bíró uramat és kísérte kocsit, szekeret rendelni s pár óra múlva annyi volt a szalma a sánczokban, hogy a legénység kötözködésig állt benne. Különben a többi pácsai lakos sem volt jobb bírájánál, mert az is csak akkor nyitotta meg az ajtaját, ha látta, hogy be akarjuk rúgni, ételadásról szó sem volt, fekvésre való szalmát is csak akkor adott, mikor a gerendákig érő ágyhalmazból kezdettünk földre hányni: a fodros párnákat, sávos derékaljakat és kartony dunnákat. Ily gyalázatos fogadtatásban nem is részesültünk egész hadjárat alatt sem német-, sem a horvát-ajkú polgárainknál soha, pedig a pácsaiak tőzs-gyökeres magyarok volnának; ott is hagytuk őket, mint szt. Pál az oláhokat

41 s indultunk Tinyére, a német sógorok ugyan megkísértették a marasztalást és a Rába jegén, mely már ekkor elég vastag volt s az ágyúkat is elbírta, elénk akartak kerülni, de Szegedi dandárparancsnok úr,

42 a part oldalán elnyúló nyárjas erdőcskében, zászlóaljunkból csatarlánczot képezvén, a partról egy üteg hat fontosból úgy hányatta rajok a barna gombóczot, hogy a sógorok midőn mi az erdőből a puskatüzet is megkezdtük, rögtön hátat fordítottak és úgy futottak vissza, hogy Szegedi parancsnok úr nevetve kiáltotta: „Nézzétek fiúk adta németje, hogy rázza azt a szegény kis borjút" s mi ezentúl háborítatlanul értünk Tinyére s innen Sóskútra. (Fehérmegye)

43 Itt azután jó dolgunk lett volna, mert beálltunk juhászoknak, a mennyiben a hazafiságról nem épen előnyösen ismert sz.-fehérvári káptalan juhait rögtön pártfogásunk alá vettük s a juhászokat saját juhaikkal szélnek eresztettük s naponta mindenik szakasz egy-egy jó vágót kapott szőröstől-bőröstől, bor is jutott elég, csak az az áldott jó kenyér hiányzott, s még Mózsi szomszéd sem adott a legfinomabb ürübőrért sem többet harmincz aszalt zsemlyénél, e pedig friss korában sem terhelte volna meg 25-30 honvéd gyomrát, s nem igen bántuk, hogy 1849-iki január elsején 19-20 fokú hidegben útra kellett kelnünk Buda felé, noha az éjszakai szél úgy csipkedte arczunkat, mint a rósz borotva, de hát itt sem lehettünk egészen szerencsések, mert a Tétényi dombok mögött aligha meg nem puskázzuk egymást, a nagy ködben, egy a mi bevonulásunk fedezésére oda rendelt huszárszázaddal, ha Szegedi parancsnokunk minket csatarendbe állítván, három huszár kíséretében közelükbe lovagolva fel nem ismeri őket, mert már azok is épen rohamra készültek. A tévedés felderítése után jót nevetve tovább folytattuk utunkat, de óh fájdalom a mi századunk mégsem élvezhette Budaőrs kemenczéinek boldogító melegét, mert a község határán levő csárdánál századunk, egy főhadnagy parancsnoksága alatt hátrahagyatott előőrségi szolgálatra s nekem jutott a szerencse az első szakasszal felmászni a majdnem térdig érő hóval fedett legmagasabb kopár hegyre, mely a korcsma felett meredezett. 41 Váratlanul otthagy, faképnél hagy. 42 Szegedy Imre ezredes. 43 Ekkor zajlik a visszavonulás a vesztes móri csata után. 26