Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban III. Tizenkét hónap. Dékány Rafael a 25. honvéd zászlóaljról (Kecskemét, 2004)

Dékány Rafael visszaemlékezései 1848/49-ről és a 25. honvéd zászlóaljról - Egy kis séta üde légen (Pácsa, Tinnye, Sóskút)

vártuk, hogy mit hoz a következő perez, így hullámzott keblünkben a kíváncsiság, bosszú, félelem és önfentartási vágy, míg végre déltájban elhangzott a kínos helyzetből megszabadító vezényszó „jobbra át, arczvonalban indulj!" s mi nagyot lélegezve híven megindultunk s akaratlanul is, habár példás rendben, de gyorsított lépésben haladtunk Miklósfalva felé, midőn az ágyúk dörgése mindkét részről teljesen megszűnt, örültünk, hogy az első csata keresztelő tüzét ily kevés bajjal s alig néhány emberáldozattal kiállhattuk, a kedves dal azonban: „Fel fel vitézek a csatára, A szent szabadság oltalmára", melyet ezelőtt léptennyomon dúdoltunk és utazás közben tömegesen is örömmel énekelgettünk, csak másnap délben zendült meg ismét, midőn a mosonyi mezőn megpihentünk és megebédeltünk, idáig mindig a csata egyes mozzanataival bíbelődtünk, persze hogy mindenikünk jobban tudta mit kellett volna tenni, mint a vezénylő tisztikar. Egy kis séta üde légen (Pácsa, Tinnye, Sóskút) Deczember hó 20-án 12 órakor, épen midőn szíves gazdasszonyunk a párolgó levest, milyent már négy nap óta nem láttunk, az asztalra tette, künn az útezán megperdült a dob s mi az epedve várt levesből csak annyit ehettünk, mennyit a borjú felcsatolás és más hadi szerelvényeinknek magunkra aggatása közben, bekanalazhattunk, mert azonnal indultunk Pácsa alá, hol a vasas és huszár, előőrsök között egy kis szóváltás történt karddal, de mire mi a hely színére értünk, már ez is megszűnt, s mindössze egypár huszár meg vasas esett el, néhányan megsebesíttettek, és a vasasok visszavonultak; ennyi volt az egész. Mi azután Pácsára mentünk, hol zászlóaljunk három első százada a sánezokba volt menendő szolgálatra, másik három százada pedig a faluba éjjeli szállásra. Itt azonban nem a „Fogadj Isten" volt olyan, mint az „Isten jónap", hanem megfordítva az „Isten jó nap" volt olyan, mint a „Fogadj Isten", mert Mihályi őrnagyunk értesülvén, hogy a sánezokban a kiadott parancs ellenére egy szál szalma sincs, előszólítja a bámulok közül a bírót, s mivel ez a három óriási szalmakazal előtt, mely mellett épen álltunk, azt találta mondani, hogy ő biz nem ad egy szálat sem, az úr Istennek sem! Mert ez a szalma a káptalané. Az őrnagy erre röviden így replikázott: „Két tizedes előre, vegyék ki a bíró kezéből azt a pálezát, vágjanak rá vele tizenkettőt. Se kukk, se bakk, a bíró kezéből kiveszik a fiatal tölgyfa pálezát, a bírót leterítik a szép fehér hóra, s olyan tizenkettőt csapnak arcza ellentettére, hogy testvérek között is megért volna huszonnégyet. 25