Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - Önkéntes hátrálások

hátulról támadtak meg bennünket, de alig fél órai csata után ismét visza verettek. - És mi mindig győzve, soha meg nem veretve egyre retiráltunk. Zomboron, Tarczalon, s Bodrogkeresztúron által Tokajnál keresztül mentünk a Tiszán Rakamaz alá; ahol Július 29-én reggel azon édes reményben érkeztünk meg: hogy itt vége leend szenvedéseinknek, az az, az örökös hátrálásoknak. Azomban itt csak újra kezdődtek fájdalmas csalódásaink.

209 Még az nap délután megindítottak bennünket, s éjféltájban Nyíregyháza alá érkeztünk. Innét másnap reggel a 3-k és 7-k hadtest, Nagy-Kalló, Hadház és Vámos-Pércs felé vette útját, mi pedig Doroghon és Böszörményen által Debreczennek, hová August 1-ről 2-ra éjfélután érkeztünk meg, és a város nyugati oldala mellett táborba szállottunk. Korponai ezredest találtuk itt egy pár új zászlóaljjal, kiket a muszkák TiszaFüredtől úztek el, hol a híd megvédése végett voltak felállítva. Görgei egyre küldözte a Parlamentaireket

210 az oroszokhoz, s ennélfogva tudta jól hogy azok Tisza-Fürednél

211 átjöttek a Tiszán s Debreczennél találkozni fogunk velők, és ezen alkalmat tűzte ki nyilatkozatunk megbosszulására. - NagySándornak megparancsolta, hogy uolsó emberig ott ne hagyja Debreczent. És alig pihentünk Debreczen alatt egy órát midőn megvirratt, és előőreink közelében orosz csapatok kezdek magokat mutogatni, tehát tüstént fegyverbe s csatarendbe állíttattunk. Zászlóaljam, egy árokkal körített téglaházhoz rendeltetett azon paranccsal: hogy azt míg egy emberem leend el ne haggyam! Azonban a muszkák egy pár ágyú lövésünkre vissza vonultak,

212 és mi békével reggelizhettünk akinek tudniillik volt mit; és vártunk a történendőket a csatatéren. Már dél volt, és mi mind nem láttunk semmit, s már hinni kezdők, hogy tán nem is fognak bennünket többé háborgatni, és Debreczen derék polgárnői hoszú sorokkal, nagy fazékokban hozták ki számunkra a jó magyaros ebédet,

213 mellyet mi jó ízűen kezdénk étkezni, midőn egyszerre nagy robaj üti meg füleinket; huszáraink az előőrsökről nyargalva futnak hátra, űzetve sűrű kozák csapatoktól, mellyek már csaknem ágyúinkat is körül vették, és csupán embereimnek gyors kirohanása mentett meg ágyúkat és huszárokat az elhurczolástól. -Az ételek nagy része pedig érintetlenül vitetett haza ismét a megrémült nők által. Általános lett a véres csata, minden felől sűrű csapatok, lovasság gyalogság, és ágyúk nyomultak előre, a mennyire csak elláthatánk. Nincs kedvem festeni a csatát, hosszú volt az és borzasztó. Csaknem tízszeres erő küzdött ellenünk, s mégis öt óra hosszig nem csak fel tartottuk őket hanem két ízben visza is nyomtuk. Zászlóaljam éppen a középpontban állott három ágyúval, s ellenünk tizenkettő dolgozott, és mi mégsem hátráltunk; már alig volt némelly ágyúnk előtt két ló, és tüzértisztünk,

214 tüzéreink nagy része elesett, s alig maratt egy kettő minden ágyú mellett, és mi mégis állottunk; míg végre már lőszereinkből kifogyván ágyúink kénytelenek voltak elhallgatni s hátra vitetni, és mi mindig helyben állottunk! 60