Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)
Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A felvidéki s dunai hadjárat
Május 4-én déltájban álltunk meg a Svábhegy tetején. - Ifjúi teljes kellemében virult a szép tavasz, zöld szőnyegekkel vonván be a bájos hegylánczolatot, hímezve mosolygó virágcsoportozatokkal; friss pompában ragyogtak a fák harmatgyönge levélkéi, mellyek között rigók és csalogányok bájos melódiái, ábrándos elmerültségbe ringatták a természet csoda szépségeit bámulónak lelkét. Szóval: élet és vidámság terült el a magas hegysorozaton, míg lábainknál lenn; néma búban meredeztek fel előttünk ős Budánk sokat szenvedett falai, körülövezve néma házsorokkal, mintha kihalt volna belőlök az élet, és a halál angyala terjesztette volna ki fölöttök szárnyait. - Túl ezeken a Duna kígyózó folyama csillámlott; - mint évezredek előtt - közönyösen hömpölygetvén tova szőke habjait, mitsem törődve 174 a kebelébe omló vérpatakokkal, visszatarthatatlanul folytatja kiszabott pályáját. - Ennek túl partjairól pedig Pestnek zajos lármája hangzott által felénk a szellő lengedező szárnyain, míg a láthatlanig terjedő rónaságon egy egy falu fehér tornyocskája csillámlott szemünkbe; északra pedig azon hegysor kékellett, honnan egy hó előtt ellenkező irányban, ugyan ezen látmány terült el előttünk. Végre leereszkedtünk e bájos kilátású hegyekről a meredek sziklás utakon, mialatt ismét elszomorodván a természet, hirtelen gyász könyeket hullatott, siratván előre a szabadság elesendő véráldozatait. Mintegy 3 óra lehetett délután, midőn zászlóaljam, a Budaörs felé vezető úton, a rácz városi sírkert megett megállapodott, s ugyan azon perczben dördült meg az első »isten hozott« vagy hihetőleg inkább »ördög hozott benneteket« Buda délnyugati fokáról. Sáros volt az út, 175 és a golyó éppen előttem csapván le az út közepére, tele csapta szememet sárral, s midőn vissza tekintettem, egy más - mögöttünk álló - zászlóaljtól már halva volt egy szép fiatal tiszt. Sötét estig tartott az ágyúzás, ágyúztak reánk, míg a mieink csak igen gyéren viszonozták üdvözletüket, nem lévén még felállítván ágyútelepeink. Éjjelre a sírkert fogadott be szállásra bennünket, hol a holtak palotáinak tetején nyugovánk csendes békességben az élet a halállal. Felváltva majd ezen temetőben, majd a Svábhegyen tanyáztunk, majd a Krisztina és Rácz városokban előőrsöztünk, éjjelenként pedig a Róka hegyen (a Rácz és Krisztina város közé a Gellért hegy felől benyúló alacsonyabb hegy, szőllőkkel tetején) segítek honvédeink készíteni a védgátakat ostromágyúink számára nyugtalanul várva a napot, mellyen a nyákokat szeghetjük a kegyetlen bombázóknak és gyilkosoknak, kik nem iszonyodtak - nem a fegyveres ellenséget, mert hiszen ezt önvédelmök végett tehették - hanem ártatlan polgárokat, nőket és gyermekeket is - gyilkos módra agyon lövöldözni! 176 Tisztelet, becsület Hentzi katonai talentumának és bátorságának, de átok reá vad kegyetlenségeiért, s vad barbárhoz inkább, mint művelt s polgárosult katonához és keresztény hadvezérhez illő dühöngéseiért; ki nem iszonyodott aljas boszujában (mint kelepczébe szorult tigris: tör ront amit elér) ártatlan életeket oltani ki, és elhagyott védtelen épületeket, egy országnak díszéül szolgáló pompás palotákat felgyújtogattatni s halomra lövetni. 50
