Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat

Tolna megyéből kaptunk mintegy 300 újonczokat is, és azokat tanítgattuk. Most már létszámunk erős volt, csaknem teljes 1200 fő, és azt hittük: hogy már most talán magunk is megehetnők a ráczokat. De bezzeg megérkeztek az őszi esős és hideg napok is, mellyekben elmondhattuk: „nem szeretem ezeket". Honvédeink még mindig a vékony nyári foszlányokban

113 dideregtek, mellyek szinte igyekeztek már neveiket megérdemelni, az az foszladozni kezdettek testeikről, s a cholera is kezdett közöttük elharapózni; Dipólt százados pedig, ki még October elején elment Pestre téli ruházatért, még mindig késett. - Csináltunk ugyan nádból és szalmából kunyhókat, s táborunk hasonlított vándor atyánkfiai a czigányok egy-egy városkájához, de még három mérföldre volt az eső, midőn ezekben elkezdett esni, és midőn elállt, még azután itt legalább 24 óráig esett, s csupán a szél ellen óvtak, némelly részben bennünket, míg egy hatalmasabb zivatar ollykor néhányat el nem tépázott fejünk fölül. Áztunk, fáztunk és reszkettünk tehát, s füstöltük magunkat mint ujmagyar barátaink szokták: gondoltuk „ahol á fist ván ott ván á meleg." - De nem féltünk, csakhogy reszkettünk, s vártunk a jobb szerencsét,

114 hiszen a katonának élete úgyis csak várakozásból áll. És October 26-án jött egy szomorú parancs, melly alezredesünket is tőlünk elhítta; s egyszersmind tudtunkra adta: hogy Dipólt százados őrnagyul kineveztetvén veendi át a zászlóalj parancsnokságát. És ez vigasztalt valamennyire bennünket, mert hiszen őt is ismertük: derék katona volt.

115 October 28-án vált meg tőlünk Szabó alezredes egy szép bucsu beszéddel, mellyre csaknem mindnyájan sírtunk; és: November 2-án érkezett meg Pestről a szívszakadva várt Dipólt őrnagy, azon örvendetes hírrel: hogy téli ruházatunk is már útban vagyon. És ezen jobban örültünk, mint az, ki már három nap nem evett és egyszerre pástétomot tesznek eleibe.

116 Végre csakugyan 9-én megérkezett a várva várt ruházat is; atillák, köpenyek, csákók, borjútarisznyák, szóval minden, a mire még szükségünk volt; és vége lett minden bajnak és szerencsétlenségnek. Ki volt nagyobb úr mint mi? most már igazi katonák voltunk s csaknem elbíztuk magunkat. Ezentúl kijártunk az ó- és kis-kéri lakosokat őrizni, míg letördelték kukoriczáikat, nehogy a szenttamási ráczok megtámadják őket és elrabolják jószágaikat. És így éldegéltünk már most boldogul szalma palotáinkban, nem gondolva semmit az idő viszontagságaival; sőtt azt hittük: hogy már ott fogunk telelni. Némelly tiszteink már a földbe ásták le magokat mint a medvék s azt hitték: hogy ott télen által talpaikat nyalva is megélhetnek, sőtt már vaskályhákról kezdtek gondolkodni, mellyekkel földalatti dísztermeiket felékesíthessék. Azonban ettől mégis megmentett bennünket a kegyes ég, vagyis inkább a hadparancsnokság, mert November 16-án beszállásoltatott bennünket Ó-Kéren a városba. De biz itt csupán anyiból volt jobb, hogy nem áztunk, de különben sehogy sem akart tetszeni a büdös alacson rácz kalitkákban,

117 piszkos rajkók visító 34