Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)

Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat

lármája között, és sokan visszakívánkoztak a táborba. Azonban szerencsénkre ez mégis nem sokáig tartott; mert Nov. 24-én által tétettünk Kis-Kérre. Itt már a svábok között csak csinosabb s nyugalmasabb szállásokat nyertünk; és a sógorok - noha nem magyar vendég szeretettel ugyan, mert hiszen nekik mindegy volt a rácz vagy a magyar, csakhogy amazoktól inkább féltek - de kész pénzért mégis szívesen elláttak bennünket mindennel. Jól éltünk kolbásszal és hurkával; meg igen jó disznó sajtokkal, mellyet igen jól tudnak készíteni. A Szent-Tamás felöli részen 4 sánczaink voltak készítve, és oda jártunk naponként egy osztály, előőrsre, a többi pedig folyvást gyakorlatozott s oskolázott. Szárnyékokat

118 csináltunk nádból mint a juhoknak szokás és a mellett tanyáztunk s füstöltünk; őrállással és mesélgetésekkel töltvén a decemberi hosszú éjszakákat. Ha fáztunk, reszkettünk és futkostunk fel s alá a tágas sátorban; és úgy őröztük a szegény ráczokat nehogy valami bajuk történjék! Voltak minden sáncz mellett egy-egy nádkunyhóink is a földbe beásva. - És ezen nádpaloták egyikének pandaljában szalma díványon

119 szunyadoztam egyik zúzos decemberi éjjelen. - Éjfél után egy óra volt midőn őrmesterem a künnálló őröket akarván felváltani, a legénységet fegyverbe állította. Néhány altiszt szinte a kunyhóban égő tűz mellett heverészvén, midőn felugráltak a szalmát a tűzbe rugdalták, melly - míg ők kívül rendezkedtek - kigyulatt, és én csak a nagy lobogásra ébredtem fel, míg hadnagyom Varga Zsigmond a lábamnál jó ízűen alutt. - Első gondom volt tehát őtet felkölteni;

12

'

1 ki is, míg én néhány ott heverő borjutarisznyákat kapkodtam fel - mintegy ész nélkül hirtelen ki akarván rohanni, egy befelé futó altisztéi ősze ütközött, és a márvány lépcsőről hanyatt visszazuhant csaknem a tűzbe. - Azonban két borjutarisznyán és tábori sapkámon

121 kívül szerencsésen mindent kikapkodtunk; míg a palota magasan lobogott fel, megvilágosítván nagy távolban a sötét éjszakát. - Honvédeink pedig elénekelték fölötte a „Circum dederunt"-ot,

122 és: „Ég a kunyhó ropog a nád szorítsd hozzád azt a barnát"

123 Csak az hiányzott, hogy a barna nem jött oda, valahol a meleg ágyban nyugodott. December 20-án estve 7 óra volt, midőn egészen váratlanul azon parancsot kaptunk: hogy tüstént induljunk még pedig kocsikon Újvidékre.

124 Pontban 12 óra volt, éjfél, midőn a kocsik megérkeztek és mi századonként egymás után felrakodtunk, s nyomban elindultunk. - Sötét hideg éjszaka volt, nem láttunk semmit, csak azt vettük észre midőn egyik kocsi a másikba ütközött. Embereink átfáztak és inkább mentek volna gyalog. Éppen 6 óra volt hajnalban, midőn tolongva Újvidék keskeny utczáin a Városháza körül leszállottunk. Egy osztály tartalékul, és a csend fenntartása végett Újvidéken maradt, kettő pedig azonnal megindult által a Dunán, Pétervárad alatt Kamenitz felé, honnan még délelőtt a szerbeket szerencsésen kipörköltük. 35