Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)
Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat
October 8-án kis Demonstration 08 történtek. Verbászról néhány csapatok Szent-Tamás, Kis-Kérről, Turia, Ó-Kérről pedig csupán zászlóaljunk egy fél század Ferdinand huszárokkal a sziregi sánczok körül kalandozott, mellynek csupán azon eredménye volt, hogy huszáraink Turia közeléből mintegy 140 darab marhát, mi pedig Szireg alul 300 darab birkát 5 db füles csacsival együtt megmentettünk a ráczok gyomrától, nehogy elcsapja hasukat a sok zsíros étel. Váltig köpködtek utánunk sánczaikból, de onnan kibújni nem igen volt kedvük; nem tudom kívántak e jó appetitust 109 a zsíros falatokhoz. Utunkban néhány szent-tamási tanyákat s gabona asztagokat gyújtottak fel embereink, mivel ott a ráczok tartózkodtak, és már kezdették a gabonákat téli gyűjteményül behordogatni sánczaikba, tehát ezen fáradságtól is megakarák őket kímélni. Fájdalommal kellett szemlélnünk, mint falták fel a lángok kevés órák alatt, annyi sok szép gabonát, melly enyhülést nyújthatott volna télen által ezer szűkölködőnek. 110 September és October havában, több tisztek máshová rendeltetvén elhagytak bennünket. Neveik következők: Századosok: Klapka, Majthényi, Hász, Sághi. 11 ' Főhadnagyok: Kompolti, Paw, Balázsházi, Botlik, Bossányi. Hadnagyok: Perczel, Jelenffi, és több altiszteink, kik új zászlóaljakhoz tisztekül kineveztetvén - miután az együtt tűrés és szenvedések által testvéreinké lettek szinte fájdalmas szívvel vettek búcsút. - Ezen utóbbiak neveit azomban, miután jegyzékek hiányában mindegyikre nem emlékezem - fel nem jegyezhetem. A zászlóaljban pedig, az előbbiek feljebb léptetése után következők neveztettek ki újonnan:" 2 Hadnagyokul: Petőfi István, később százados - Sándornak a költőnek testvére. Eőry Károly, később százados. Kluge Soma, később százados. Horváth Antal, később százados az 52. zászlóaljnál Dittmayer Antal, később főhadnagy. Varga Zsigmond: később főhadnagy. Pázmándy Zsigmond: Tápió-Bicskénél elesett Apr. 4-k 1849. Zámbó Lajos: később főhadnagy. Oktober 16-án neveztetett ki Szabó őrnagyunk alezredessé, én pedig ugyanakkor századossá, s helyembe Házai segédtiszt. Oktober 21-én a kormány felhívására a sorezredek is felvévén a nemzeti színeket, fekete sárga lobogóikat nemzeti színekkel s szalagokkal ékesítették fel, és magyar vezény szavakat kezdettek használni. - Öröm ünnep volt ez, az egész táborban, és isteni tisztelet tartatott a gyepen, mellyet ebéd, és víg poharazás követett, fűszerezve az egyesülés testvér csókjaival. 33