Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskemétiek a szabadságharcban I. Szenttamástól világosig (Kecskemét, 1998)
Szalkay Gergely: Emlékek a VI-dik honvéd zászóalj történeteiből - A rácz hadjárat
ikból kibújjanak, mégis osztály tömegekben parancsoltak bennünket, állani, hogy minél több rombolást tehessenek közöttünk az ellenséges golyók. 63 Jött az első golyó és elsivított fejünk fölött, honvédeink pedig sapkáikkal jó reggelt s éljent integettek feléje és előre nyomultunk. Jött a második, és a szép ifjú huszár hadnagy Fiáthot 64 lesodrotta lováról - negyed napra halt meg KisKéren - és mi előre nyomultunk. - Jött a harmadik és lesújtott két honvédünket, az egyik tüstént meghalt, a másik hátra vitetett bekötés végett, - és mi előre nyomultunk. Azomban midőn már annyira közel valánk a sánczokhoz, hogy az ágyúgolyók vagy fejünk fölött fütyültek el, vagy előttünk mélyen a földbe fúródtak, és már rohamra 65 készültünk (nehogy a hős tábornokok terveit kijátszuk - kik bennünket vagy megszalasztani, vagy megsemmisíteni czéloztak) akkor sebes vágtatva jött egy nyargoncz, messziről kiabálván: „vissza" és nekünk vissza kellett mennünk azon helyre, hol leginkább ki voltunk téve a golyók járásának; és ott kelletett államink déli 11 óráig mint élettelen testek mozdulatlanul, mint áldozatra rendelt barmoknak, anélkül hogy legkevesebbet is tennünk engedtek volna. 66 Szivarokra gyújtottunk, fütyüréztünk, és néztük perczenként hogy kit fog ismét elsöpörni közülünk egy irgalmatlan golyó?! Nem egyszer történt, hogy hol egyik hol másik tömegünk közepébe csapott le egy, mint karvaly a csibék közzé, és ismét felröppent a nélkül hogy valakit megsértett volna; mellyet öröm és kaczaj kísért szerencsés útjára. A mellettünk működő ágyúkat kétszer váltották fel újakkal, miután vagy lőszereik, vagy lovaik vagy tüzéreik megfogytak, és mi, és a huszárok még mindig ott állottunk, és néztünk jobbra is, néztünk balra is, hogy jön-e már parancs, hogy előre! és addig néztünk addig néztünk: hogy egyszer dél felé csakugyan jött parancs: hogy hátra! Mintegy 8 halottunk és 15-16 sebesültünk volt, 67 és mi hátrább mentük annyira: hogy már kívül voltunk a lőtávon, s itt ismét megállottunk, azt hivén: hogy majd ha kissé kinyugszunk és falatozunk ismét előre fogunk menni és még majd ezután lesz valami a rácz evésből. Ekkor hozzánk jött Bechtold és mosolyogva monda német magyarul: „Ti vitéz honvédek vagytok! derék fiúk, a tüzet dicsőül állottátok ki, tömegeitek úgy állottak, mint megannyi erdők, és én bámultam rajtatok. Most Ó-Kérre mentek és ott 10 akó bort és egy ökröt fogtok kapni!" Ennek természetesen örültek honvédeink, s csupán azt mondották: hogy ők inkább ráczokkal szerettek volna jóllakni, és rácz vértől megrészegedni; és csak azt fájlalták: hogy tüstént nem rohanhattak a sánczokra, mivel a túlrészen még egyre dörgöttek az ágyuk, ropogtak a puskák, mivel az ifjú hős Bakonyi 68 e pillanatban vívta a sánczokat és mégsem engedték: hogy segélyére siessünk, sőtt azért parancsoltak vissza: hogy a ráczok oda fordíthassák egész erejöket. - Átok emlékeitekre hitvány árulók! 69 24
